Díjátadás – elismerés a jól teljesítőknek. Fotó: Albert Levente

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között díjazta a tavalyi év eredményei alapján rangsorolt cégeket.

A Leonor Ballroom rendezvényteremben múlt pénteken szervezett esemény a háromszéki vállalkozók hetét zárta.

A sorrendben 24. díjkiosztó gálán a korábban bejelentettek és a kissé megújított szempontrendszer alapján szakterület és méret szerint az első tíz helyezett, 901 cég kapott elismerést. A toplista összeállításánál a megyében bejegyzett 4576 cég közül 3441 adatait vizsgálták meg (a több mint ezres különbözet zárómérleget sem adott le a tavalyi évre), ezek közül választották ki a toplistásokat.

Az ünnepségen első ízben adták át az év háromszéki gazdasági újságírója díjat, amit a több lapnak és portálnak dolgozó Kovács Zsoltnak és Kovács Blankának ítéltek megosztva, az év innovatív vállalkozója díjat pedig Dezső Bencének, a sepsiszentgyörgyi vloggernek ítélték, akinek internetes videocsatornáját közel 340 ezren követik.

Ferencz Csaba / Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.