Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke közölte: hivatalból kivizsgálják azt a tanügy-minisztériumi rendeletet, mely szerint októberre már nem utalják ki a kisebbségi nyelveken oktató tanítóknak a román nyelvórák megtartásáért járó juttatást. Asztalos úgy véli, a rendelet azért diszkriminációgyanús, mert sérti az azonos munkáért azonos bér elvét.

Asztalos Csaba: a rendelet sérti az azonos munkáért azonos bér elvét

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ oktatási szakpolitikusa elmondta: a módosításra azért csak most derült fény, mert a magyar tanítóknak a vakáció idejére és szep­temberre sem jártak a plusz összegek. Szeptemberben az azóta lemondott Valentin Popa miniszter által kezdeményezett, időközben hatálytalanított kormányrendelet-cikkely szerint a románórákat sem tarthatták meg, és értelemszerűen többletjuttatás sem járhatott ezért. A kisebbségi iskolákban megtartott románórákat ugyanis korábban a minisztérium túlóraként könyvelte el és fizette ki. Szabó Ödön szerint az RMDSZ jövő héten egyeztet a minisztériummal a jogsértő rendelet visszavonásáról. A politikus megjegyezte: gondot jelenthet, hogy a tárcát egyelőre ügyvivő miniszter vezeti.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége tegnapi állásfoglalásában centenáriumi ajándéknak nevezte a magyar tanítók hátrányos megkülönböztetését, és felszólította a döntéshozókat, hogy sürgősen vonják vissza az ezt előíró miniszteri rendeletet. Az EMNP szerint e rendelet is „jól bizonyítja: a bukaresti döntéshozók másodrendű állampolgárokként tekintenek a Romániában élő őshonos kisebbségek tagjaira”.

Háromszék