A Nők és Férfiak Közötti Egyenlőség Intézetének új kormánybiztosa Belgiumban a kinevezése előtt még olyan eseményeket szervezett, ahol megkülönböztették a két nemet, sőt még külön is ültették őket – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója. 

Ihsane Haouach
Ihsane Haouach, a belga esélyegyenlőség kormánybiztosa öltözetében is ragaszkodik a muszlim hagyományokhoz

Többen is felháborodásuknak adtak hangot Ihsane Haouach, a Nők és Férfiak Közötti Egyenlőség Intézetének új kormánybiztosa miatt. Olyan korábban készített fényképek kerültek elő, amelyen olyan előadások láthatók, ahol a nők külön ülnek a férfiaktól. „Hihetetlen” – mondja Theo Francken [a jobbközép Új-Flamand Szövetség párt prominense].  

Az elmúlt napokban sok szó esett Ihsane Haouachról, akit az “Ecolo” [Belgium egyik zöld pártja] a Nők és Férfiak Közötti Egyenlőség Intézetének új kormánybiztosává nevezett ki. 

A kritikus hangok szerint már maga a tény, hogy az említett nő fejkendőt visel és egyben kormányzati pozíciót tölt be (méghozzá épp a nők és férfiak közötti egyenlőség érdekében), ellentétes az állam semlegességével, amely a demokrácia egyik oszlopa.  

A kormányon belül [a belga kormány jelenleg a liberálisok, szocialisták, zöldek és kereszténydemokraták koalíciója] nagy vita zajlik Ihsane Haouach kinevezése miatt. Ennek leghangosabban az “MR” [Vallónia liberális pártja] és annak elnöke, Georges-Louis Bouchez adott hangot, de Alexander De Croo, Belgium miniszterelnöke védelmébe vette Haouach-t, így a hölgy kinevezését megtörténtnek tekinthetjük.  

Ennek ellenére az Ihsane Haouach körüli botrány nem csillapodik. Theo Francken azt közölte, hogy úgy tűnik az említett hölgy olyan eseményeket szervezett a múltban, ahol a nőknek és a férfiaknak külön kellett ülniük. "A Haouach által alapított színházi társulat olyan előadásokat szervez, ahol a nők és férfiak külön kell üljenek" – mondja Francken. „Ő a frissen kinevezett Férfiak és Nők közötti Egyenlőség Intézetének új kormánybiztosa, akit Alexander De Croo erőteljesen véd. Ez hihetetlen."