Erdély.ma
2021-05-07 péntek, Gizella RSS

Ditrói vendégmunkások – Nem a Srí Lanka-i pékekre, hanem a helyi munkaerőt meg nem becsülő vállalkozóra neheztel a falu (VIDEÓ)

Képernyőkép

Elsősorban nem a ditrói pékségen alkalmazott Srí Lanka-i vendégmunkások megjelenését kifogásolja a székelyföldi Ditró lakossága, hanem a pékséget működtető helyi vállalkozónak a magatartását, aki szerintük nem becsüli meg a helyi munkaerőt – derült ki azon a szombat délelőtti falugyűlésen, amelyet Puskás Elemér polgármester hívott össze a rendkívüli sajtónyilvánosságot kapott konfliktus megvitatására.

A Gyergyó TV által az egyik közösségi portálon élőben közvetített falugyűlésen a pékség több egykori munkása panaszolta el, hogy a tulajdonos embertelenül bánt velük, minimálbéren foglalkoztatta, és rendszeresen túlórázásra kényszerítette őket, amit aztán nem fizetett ki számukra. A megszólalók egybecsengően úgy vélték, hogy nem lenne szükség vendégmunkások alkalmazására, ha a vállalkozó megbecsülné a helyi alkalmazottait, és tisztességes bért ajánlana számukra.

Puskás Elemér, a község RMDSZ-es polgármestere, és Bíró Károly helyi segédlelkész is jelezte, hogy közvetíteni kíván a falu közössége és Köllő Csaba vállalkozó között, hogy lecsillapodjon a konfliktus, melynek mindeddig csak az a része kapott nyilvánosságot, hogy a közösség elutasítja az ázsiai vendégmunkásokat. Bíró Károly elmondta, hogy ő korábban is közvetítőként akart fellépni, de amikor az emberek kérdéseit továbbította volna, azt a választ kapta a vállalkozótól, hogy fogadjon ügyvédet.

A pékség több egykori alkalmazottja mondta el, hogy az egészsége is ráment az állandó túlórázásra, és akik nem vállalták a túlórákat, azokat elbocsátották. Egy asszony azt is elmondta: hogy elájult a pékségben, de átvitték a községi orvosi rendelőbe, és oda hívták ki a mentőt, hogy ne tűnjön munkabalesetnek. Többen a megaláztatást rótták fel, melyet a pékség alkalmazottaiként el kellett viselniük.

Puskás Elemér polgármester megemlítette: a község nagy szülöttéről elnevezett helyi Puskás Tivadar szakiskolában duális képzést indítottak, amelyen többek között a pék és cukrász szakmát lehet tanulni. Hozzátette: a falunak az az érdeke, hogy otthon tartsa a fiatalokat, éppen ezért a szakiskola végzettjeinek felajánlják a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzésének a finanszírozását, ha otthon vállalnak munkát.

Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetségének az elnöke felszólalásában kitért arra, hogy a két Srí Lanka-i pék a jobb élet reményében jött Székelyföldre, és éppen abban a helyzetben van, amelyben külföldön munkát vállaló székelyek.

"Mi hogy aludnánk, ha azt hallanánk, hogy a külföldön dolgozó gyermekeinket el akarják kergetni, meg akarják verni, a házat rájuk akarják gyújtani? Nem hiszem, hogy önök a szívünk mélyén gyűlölködők lennének, önök egy vállalkozóval kerültek ellentétbe. (.) Ha gondjuk van a pékség vezetőjével, közösítsék ki, de ne ártsanak Ditrónak" – jelentette ki.

A felszólalók között olyan is akadt, aki az idegenek megjelenése miatti félelmének adott hangot, és úgy vélte: a Srí Lanka-i pékek csak az elsők, akiket minden bizonnyal mások követnek, és az ázsiai vendégek lassan átalakítják a közösséget.

A tanácskozáson nem vett részt Köllő Csaba, a kilencven alkalmazottat foglalkoztató pékség tulajdonosa. Álláspontját levélben közölte, amelyet Bíró Károly segédlelkész olvasott fel. Állította, hogy a cég tisztességesen bánt alkalmazottaival, túlóráikat kifizette. Ezt az állítást felhördüléssel fogadta a falugyűlés.

A vállalkozó valószínűnek tartotta, hogy Ditróban nem tudnak olyan fizetést és olyan körülményeket biztosítani az alkalmazottaknak, amilyeneket Nyugat-Európában találnak a községből elvándorolt fiatalok.

Köllő Csaba közölte: cége EU-s pályázati forrásokból zsemlemorzsa-gyár felépítésére készül, az elmúlt hetek tapasztalata alapján azonban ezt a gyárat immár nem Ditróban fogják felépíteni. A vállalkozó tudatta: a két ázsiai vendégmunkást ezen túl kisegítő munkásként foglalkoztatja, munkájukat nem a kenyér előállításában veszi igénybe.

Azt is közölte: ha fél éven belül sikerül öt helyi szakembert találni, lemond a további vendégmunkások alkalmazásáról.

Köllő Csaba elnézést kért a falu népétől ha a két ázsiai szakember alkalmazásával megsértette a közösséget. Ígérte, hogy a céget érintő változásokat ezen túl a falu tudomására hozza.

A falugyűlés azonban nem fogadta el a bocsánatkérést, és azt határozta, hogy petícióban szembesíti a vállalkozót a felgyűlt sérelmekkel.

La Ditrău supărarea nu este îndreptată împotriva brutarilor din Sri Lanka, ci a antreprenorului care nu apreciază forța de muncă locală

Motivul principal pentru care localnicii din Ditrău sunt supărați este acela că antreprenorul care deține brutăria nu apreciază forța de muncă locală, și nu cel că în sat au apărut niște migranți din Sri Lanka – după cum a reieșit la întrunirea satului, care a avut loc sâmbătă dimineață, la inițiativa primarului Elemér Puskás.

Întrunirea satului a fost transmisă în direct pe un portal de socializare, de către Gyergyó TV, iar în cadrul întrevederii, mai mulți foștii angajați ai brutăriei s-au plâns că ar fi avut parte de un tratament inuman din partea proprietarului afacerii. Acesta i-ar fi plătit cu salariul minim pe economie, i-ar fi obligat în mod regulat să stea la ore suplimentare și care ulterior nu au mai fost plătite. Cei care au luat cuvântul au căzut de acord asupra faptului că, dacă antreprenorul și-ar respecta angajații și le-ar asigura o salarizare corectă, nu ar fi nevoie de aducerea unor muncitori de afară.

Atât Elemér Puskás, primarul comunei (UDMR), cât și preotul vicar Károly Bíró au semnalat că doresc să își asume rolul de mediatori între comunitatea locală și antreprenorul Csaba Köllő. Cei doi au explicat că doresc o rezolvare a conflictului, din care a fost mediatizată doar partea conform căreia comunitatea locală refuză prezența muncitorilor asiatici. Károly Bíró a relatat că el încercase, și anterior, să fie un mediator, însă atunci când i-a transmis antreprenorului întrebările oamenilor, acesta i-ar fi răspuns să angajeze un avocat.

Mai mulți foști angajați ai brutăriei au povestit că inclusiv sănătatea lor a avut de suferit din cauza orelor suplimentare fără încetare, iar cei care refuzau orele suplimentare au fost concediați. O femeie a relatat că a leșinat la brutărie, însă a fost dusă la cabinetul medical din sat, iar ambulanța a fost chemată acolo, astfel încât incidentul să nu pară un accident la locul de muncă. Mai multe persoane au spus că au îndurat umilințe cât timp au fost angajați ai brutăriei.

Primarul Elemér Puskás a menționat că la școala din localitate a fost inițiată educația în sistem dual, unde se poate învăța, printre altele, și meseria de brutar și cofetar. Interesul satului este acela ca tinerii să nu părăsească localitatea, tocmai de aceea, absolvenților școlii profesionale li se asigură, în cazul în care se vor angaja acasă, și finanțarea școlii de șoferi.

Tibor Bajkó, președintele Asociației Antreprenorilor "Arbor" a menționat că cei doi brutari din Sri Lanka au sosit în Secuime în speranța unei vieți mai bune și se află în aceeași situație ca secuii care lucrează în străinătate.

"Noi cum am pune capul pe pernă, dacă am auzi despre copiii noștri care muncesc peste hotare, că sunt urmăriți, că localnicii vor să îi bată, că se dorește incendierea caselor în care locuiesc? Eu nu cred că, în adâncul sufletului, dvs. ați fi atât de răi, ci cred că ați intrat, de fapt, în conflict cu un antreprenor. (...) Dacă aveți o problemă cu proprietarul brutăriei, persecutați-l pe el, dar nu faceți rău întregului sat Ditrău", a spus acesta.

Printre oameni au existat și persoane care și-au exprimat teama față de sosirea străinilor, spunând că brutarii din Sri Lanka sunt doar primii doi, cărora în mod sigur le vor urma și alții, iar cei veniți din Asia vor transforma, curând, întreaga comunitate.

Proprietarul brutăriei la care lucrează 90 de angajați nu a participat la întâlnire. Și-a exprimat poziția printr-o scrisoare pe care a citit-o preotul vicar Károly Bíró. Acesta a susținut că firma a tratat în mod corect angajații și că le-a plătit orele suplimentare. Cei prezenți la întâlnire au devenit vocali când au auzit această afirmație.
Antreprenorul a mai menționat: probabil că în Ditrău nu pot fi oferite angajaților salarii sau condiții ca cele de care beneficiază tinerii care au plecat ca să lucreze în Vest.

Csaba Köllő a mai declarat că firma sa intenționează să construiască, din fonduri UE, o fabrică de pesmet, însă din cauza experienței de care a avut parte în ultimele săptămâni, această nouă fabrică nu va fi ridicată la Ditrău. În plus, antreprenorul a mai menționat că cei doi angajați din Sri Lanka vor presta munci necalificate și nu vor participa la realizarea efectivă a pâinii. A mai spus, totodată, că în măsura în care în următoarele șase luni va reuși să găsească cinci localnici calificați, va renunța să mai aducă muncitori din afara țării.

Csaba Köllő a mai spus: cere scuze de la oamenii din sat, dacă din cauza angajării unor asiatici, aceștia s-au simțit jigniți. A promis că de acum încolo va aduce la cunoștința satului schimbările care vor avea loc în cadrul firmei.

Cei adunați nu au acceptat însă scuzele și au hotărât să întocmească o petiție în care să treacă toate lucrurile pe care le impută antreprenorului.

Gazda Árpád / MTI