Fotó: libertatea.ro

Nyílt levélben összegezték tegnap a távol-keleti vendégmunkásokat foglalkoztató helyi pékséggel szembeni sérelmeiket a gyergyóditróiak. A levél átadásának napján megérkezett a pékségbe a harmadik Srí Lanka-i vendégmunkás.

A levélben arra szólítják fel a pékség tulajdonosát és ügyvezetőjét, hogy kérjenek nyilvánosan bocsánatot a község lakosságától a település jó hírének megsértése miatt és a pékség volt munkavállalóitól az elkövetett törvénysértések miatt. Fizessék ki a túlórákat és a pihenőszabadságokat, támogassák szakszervezet felállítását, ne foglalkoztassanak idegen munkaerőt mindaddig, amíg a munkanélküliség meghaladja a két százalékot Azt is követelik, hogy mutassák be a távol-keleti munkavállalók szakképesítésének bizonyítékait és egészségügyi vizsgálati lapjukat. Emellett azt kérik, hogy elsősorban a község lakosságának nyugalmát, önbecsülését, a helyi hagyományokat és vallási szokásokat vegyék figyelembe és tartsák tiszteletben.

A petíció megfogalmazásáról a február elsején tartott falugyűlésen döntött a közösség, miután elutasította a pékség vezetőinek bocsánatkérését és a távol-keleti munkavállalókra vonatkozó kompromisszumos javaslatát.

A Mediafax hírügynökség tegnap közölte, hogy megérkezett a pékségbe a harmadik Srí Lanka-i pék is, aki csütörtöktől áll munkába. A pékség ügyvezetője a Maszol.ro portálnak elmondta: nem sikerült helyi munkaerőt találni. Megerősítette, hogy a Srí Lanka-i munkavállalók fogadása óta Ditróban és a szomszédos falvakban felére csökkentek az eladásaik. Hozzátette, hogy a régió központjában, Gyergyószentmiklóson viszont nem esett vissza a forgalmuk. (Háromszék)