Vadai Ágnes / Fotó: nepszava.hu (archív)

A Demokratikus Koalíció országgyűlési határozati javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kormány azonnal mondja fel azt az egyezményt, amelynek alapján ukrán állampolgárok kapnak magyar nyugdíjat.

Vadai Ágnes, aki kedden sajtótájékoztatót is tartott a témában, az MTI-vel azt közölte: az Orbán-kabinet egy régi egyezmény alapján akár havi több százezer forintos nyugdíjakat is fizet ukrán állampolgároknak. A megállapodást még 1962-ben kötötte meg a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió, de azt csak 2010-ben kezdték el rosszhiszeműen kihasználni, a korábbi pár száz ukrán igénylő száma azóta sok ezerre nőtt – tette hozzá a DK alelnöke.

A baloldali kormányok már tárgyaltak az egyezmény felmondásáról, de a 2010-es kormányváltás után Orbán Viktor miniszterelnök inkább kihasználta a megállapodást és "Ukrajnából importált magának megélhetési Fidesz-szavazókat a több százezres nyugdíjakkal" – fogalmazott a politikus. Vadai Ágnes egyúttal emlékeztetett arra, hogy pártjuk aláírásgyűjtést indított a témában.

MTI