Forrás: mandiner.hu

Életem során volt részem pár döbbenetben; a legutolsó és egyike a legnagyobbaknak tegnap 2018. szeptember 12-én érintett meg akkor, amikor Sargentini Judith jelentése után szavaztak Magyarország megbüntetéséről! Nem is a szavazat eredménye, mint inkább az azt követő, indokolatlanul megemelkedett, kisebb túlzással, öröm-orgia döbbentett meg!

A hangos taps, az önkívületig fokozódó éljenzés, a jelentést írt szerző határtalanul boldog, megelégedett és átszellemült arca. A sok szívből jövő gratuláció, puszik, ölelgetések és széles mosolyok, melyeket ugyancsak magáénak tarthatott az ünnepelt hölgy arra engedett következtetni, megtévesztve egy kívülállót, mintha valamilyen óriási, világot megmentő sikeres akciót ünnepelnének. Nem egy ország, egy nemzet, egy sikeres politikai párt példátlanul igazságtalan megbüntetését!

Ennek láttán szinte azonnal bevillant agyamba egy kép, amelyet 2001. szeptember 11-én láttam az ikertornyok lerobbantásakor (érdekes módon csak egy nap eltérés van az események között!), melynek során, mint tudjuk majdnem háromezer ártatlan ember lelte szörnyű halálát!

Tudják miért jutott eszembe? Nem a dátumért, hanem, mert dacára a szörnyűségnek, az iszlámvallású népcsoportok ugyanilyen kitörő örömmel ünnepeltek, mint most az Unió vezetői, de még táncot is lejtettek az utcákon, tereken!

(Itt megjegyzem és nem akarok vészharangokat kongatni, hogy eljöhet az az idő, amikor az iszlám naptárban úgy lesz feltüntetve a két ünnep, mint szeptember 11., az amerikai hitetlenek megbüntetésének évfordulója s  szeptember 12., Európa kapuinak az iszlám előtt való megnyitása!)

Számomra elképzelhetetlen, hogy hogyan lehet örülni ennyire a másokat ért bántalmak és fájdalmak hatására?

Pontosan a civilizált Európa krémje hogyan engedheti meg magának, hogy miután valakit érdemtelenül bántalmaz, azután még örül is neki, szabadon engedve kéjes kielégültségét, akárcsak egy pszichopata?

Ez a viselkedés sok mindent elárul egy közösségről, de ami jelen esetben fontosabb az a következő: mennyire kívánhatták Magyarország megbüntetését, mennyire útjában állhatott az összeesküvőknek, mennyire gyűlölhetik, ha egy ilyen hatalmas, visszafoghatatlan örömhullám öntötte el őket?

Döbbenet az is, hogy az Unió vezetősége, annak érdekében, hogy Magyarországot megbüntethesse, még akkor is, ha ő a demokrácia nagy hirdetője, terjesztője és védelmezője, még a saját törvényeit is megszegte! Valamint széthúzást szítson a tagállamok között!

Döbbenet nekünk azért is, mert mi Csonka-Magyarországon kívül rekedt magyarok az Európai Unióban bíztunk, hogy a százéves bántalmakat leveszi rólunk!

Önként kikívánkozik belőlem egy kérdés: vajon megéri-e nekünk, magyaroknak, csak azért, hogy Uniós tagsággal büszkélkedhessünk, elviselni a mostohagyermek kilátástalan sorsát? Ez ugyan nem az én hatásköröm, de gondolkodhatok rajta addig, amíg a szabad gondolkodás demokratikus jog.

Minket, erdélyi magyarokat, politikusokat, értelmiségieket és egyszerű embereket arra kötelez elsősorban székely-magyarságunk és nem utolsó sorban az Anyaország gondoskodása (amelyben sose fukarkodott), hogy a bajban is köréje csoportosuljunk őt oltalmazni, mert ő sem késett és késik viszonozni azt, amire mindig nagy szükségünk van!

Az anyaországi politikusokról, akik saját hazájuk ellen szavaztak szintén nem áll hatáskörömben, hogy ítéletet mondjak. Róluk majd a történelem és saját lelkiismeretük fog ítélkezni, majd ha eljön annak az ideje!

Az igazság az, hogy cselekedetük belefér az Uniós törvényekbe, mint akik saját meggyőződésük szerint döntöttek, ehhez joguk van! Őket csak erkölcsileg lehetne felelősségre vonni, de nem érdemes, mert maguk döntik el, hogy mi erkölcsös és mi nem!

Éppen ezért ismételem magam: át kellene gondolni, hogy van-e szükségünk Unióra és hasonló nemzettársakra?

Sebők Mihály

20 hozzászólás

  1. speleoursus

    nagy kavarodás van itten az agyakban!! a butákat lehet a legjobban elkábítani!! az EU egy önkéntes gazdasági társulás!! könyörögtünk,hogy felvegyenek!! sem a mastricti,sem a lisszaboni szerződésben nincs előírva, hogy a politikai elit szétlopja az EU támogatások felét és saját svájci v hongkongi számlájára dekkolja! ki tud arról hogy a KATHÓ PÜSPÖK ÚRNAK ÁTUTALT 30 MILLIÁRD FORINTBÓL MENNYIT KELLETT VISSZACSORGATNI??? sem a magyar, sem a román számvevőszék nem vizsgál ilyeneket…de mindenki tud róla és mindenki kussol,mert fele is elég….ugyanakkor mily szomorú végigolvasni,hogy még ezen is marakodtok…szegéníy fejetek..

    Válasz
  2. antal m.

    ÉVSZÁZADNYI KÁRT OKOZOTT EZ A HIRES SZŐKESÉG MAGYARORSZÁGNAK!
    TŰNJÖN AZ EU-BÓL!

    Válasz
  3. antal m.

    Magyarország Sargentini EU parlamenti hölgyet be kellene perelje, az aljas-káros jelentéséért!
    Kártérítést követelni tőle,- pontosan az országában működő Hágai törvényszéken keresztül!

    Válasz
  4. -Hívő-

    Küldöm Ildikónak, tisztelettel!

    Válasz
  5. Nyilas

    Milyen Európa krémjéről” beszél Sebők úr?
    Nyolc osztályt végzett alkoholisták, érettségizni, diplomázni nem tudó félanalfabéták. Mint a szocializmusban susztersegédek, esernyőjavítók, kanászok mint a társadalom krémje. Egyenes folytatása ez a Szovjetúnió vezette szocialista tömbnek, csak szégyentelenebb, nyíltabb, és még gazemberebb diktatúra.

    Válasz
  6. Dühös románszakértő

    Az Európai Unió egy hatalmas német koncentrációs tábor, führerinje Angela Merkel, hátulról finanszírozó bankára Soros György

    Válasz
  7. Józsi

    Ha ennek a kitűnő írásnak a szerzője lennék elküldeném annak az illusztris hölgynek nyílt levél formájában ,hátha megérintené a lelkiismeretét ha egyáltalán van neki .

    Válasz
  8. Medve Lajos

    Arpad Füzesi & Rozalia Madarasz: egy ideje keresem a videot ahol Sargentini osszekeverte Budapestet Bukarestel, de nem talalom, segitenetek? (az ekezeteket elvitte a macska)

    Válasz
  9. Otto

    Valyon egy biro vagy ugyesz, egy bortonbuntetes kimondasa utan, nyilvanithat-e ki ilyen oromet?
    Ok igyekeznek megorizni a meltosagukat es partatlansagukat.
    Ezen itelet nem az objektiv partatlansagot tukrozi, hanem az erzelmeket.

    Válasz
  10. Mikulás

    Ez a cikk nagyon fontos kérdést vet fel.

    Nemzeti konzultációt kell nyitni arról, hogy kell-e nekünk az uniós tagság. Úgy lettünk beterelve az EU-ba mint megannyi birka akiket senki nem kérdezett miközben vágóhídra terelték őket.

    Engem ez a helyzet az állami kézben lévő infrastruktúra és cégek privatizációjára emlékeztet 1990 után. TV-t nézve azt láttam, mindenki akit kamera elé engedtek úgy kezelte a privatizáció szükségességét, mint kész tényt és lezárt ügyet. Privatizálni kell, mindent és minél hamarabb. Aztán kiderült, nem a magyar nemzet érdeke volt a privatizáció, hanem a belföldi és külföldi spekulátorok érdeke volt, akik jól meggazdagodtak rajta miközben kisemmizték a magyar népet a közös vagyonból.

    Válasz
  11. Sorok-Soros

    Ha Mihaly bacsi,meg nem volt idejuk atgondolni,hogy hol a helyuk? A tortenelem ben felvan jegyezve a ket leghiresebb szamar is. Az egyik a Bibliai Balam szmara volt,amlyik olyan csokonyos volt,sok sokszor bottal kellettt verni hogy elinduljon. A masik a Buridan szamara volt,amelyiket betettek ket szenakazal koze,de mivel nem tudta eldonteni,hogy melyikbol egyen,hat ehen halt. Az hiszem jocskan van minket tulajdonsagbol azoknak,akik nem tudjak eldonteni,hogy mit is akarnak. Egy par evtizede Hofi Geza is mondta,hogy ..azt mondtak,hogy menjunk jobbra es ott lesz. Az lefujtak,es utanna azt mondtak (mondtak?),hogy menjunk ballra es ott lesz. Aztan ott sem volt. Miert nem indulnak mar el vegre ,,egyenesen,, es tartsanak ki,kemenyen dolgozva, becsuletesen,es elerik,mar ha azt akarjak. Ha nem akkor ne mind rinyaljanak!!,haggyak ot a zunijot es kericcsek korbe magukat,keritessel,vagy szekertaborral,es ulljenek a kozepebe,es almelkodjanak.

    Válasz
    • Tóducz

      S.S.Dzsóé, még volt egy híres szamár, ha kíváncsi rá nézzen a tükörbe!

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Barmerre is nezhetek,mert a szamarak kozt,mindig egy fejmagssaggal Toducz tunik ki. Mint olyan nem vagyok kivancsi a szamarakra,mert azok csak IIIII AAAAAA-aznak. Persze teher hordasra kitunok,es igenytelenek. Igaz neha bottal kell bizgetni a hatsofeluket. Latja,hogy ha a maga szitjere sullyedek le milyen jol megertjuk egymast. Lehetne hasznosabb dolgokrol is ,meg ertelemes dolgokrol is beszelni,de hat az maganak a szotarabol hianyzik. Bepotolni??? Az ma lehetetlen.

        Válasz
        • Tóducz

          Akkor már látomásai is vannak S.S.Dzsóé!

          Válasz
    • Nyilas

      Kedves Joe.
      Ön időről időre elsüti a mesét a két szamárról. Kár, hogy egyik mesének sem értette meg a mondanivalóját. Aztán meg , tudja, nem kell nekünk körülkeríteni magunkat , mert gondoskodott arról már az ön uniója 1920-ban, hogy a megmaradt Magyarorszég körül legyen kerítve.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Tenyleg Nyilas? Az orszag egyedulallo volt 1920 elott? Senki sem volt korulotte? Ez valami uj tortenelmi felfedezes? Ha okkor hogy jottek a mongolok,torokok,nem-e voltak szomszedok a csehekkel nemetekkel ,lengyelekkel romanokkal,szerbekkel stb? Azok hol voltak a fodgolyo masik felein? Miert nem intezkedik most,hogy tolja ki a ,,semleges zonat,, egesz korben? Meg a ,,maginyonom,, bunkereknek se sikerult megallitani senkit. Ha arrol van szo a keritest megsem kozelitik,es mar at is masiroznak a regutak. Ha kell majd gondoskodnak rola. A kakas akarmilyen bator,de egy ido utan a levesbe kerul.addig persze O az ur.

        Válasz
  12. Szekely Attila

    Sebok ur az lesz maganak az igazi dobbenet amikor rajon , hogy ez is csak egy atveres volt , egy jol idozitett EU valasztasi kampany-nyito cirkusz amit jol eljatszottak a jolfizetett EU-s Soros csapat es a Soros tanitvany Orban Viktor elvtars es a tarsai!!!

    Válasz
    • Tóducz

      Sz.A., nagyon sajnálom, me Önt mindenki átverte, Gy.F., O.V. és a többiek is. Mondjon valaki nem átverőst!

      Válasz
      • Szekely Attila

        Toducz maga is csak volt kommunistakban es liberalisokban tud gondolkodni?

        Válasz
        • Tóducz

          Sz.A., há nem tetszett mondani nem átverőst! Pedig alig vártam.

          Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.