Hétvégén az erdélyi középhegységben rendezték meg az ország első 100 mérföldes versenyét. A Bihar megyei Aranyos és Járabánya közti szakaszon a vargyasi Szőcs Előd 34 óra és 8 perc alatt teljesítette a 176 kilométeres távot, 6600 méter szintemelkedéssel. Előd ezzel a teljesítménnyel összetettben harmadik helyezést, korosztályában második helyezést ért el.

„Rendkívül stresszes időszakon vagyok túl, így a hétvégi verseny segített kiengedni a gőzt. Eddigi versenyeimet tekintve ez volt a leghosszabb terepen megrendezett megmérettetés, s a várakozásaimnak megfelelően fájdalmas is. A rajt előtt nem voltak nagy elvárásaim magammal szemben, kimondottan csak a teljesítés volt a cél. Egy jó alkalom volt, hogy tapasztalatot gyűjtsek a hasonló kihívásokhoz, hogy az adott viszonyokhoz alkalmazkodni tudjak, feltérképezzem a terepet, és pontosan megtervezzek minden frissítést. Az idővel nem vagyok elégedett, de ez csak tovább fokozza a motivációmat, hogy jövőre akár az előttem végzőkre is veszélyes tudjak lenni” – nyilatkozta lapunknak Szőcs Előd.

Előd tervei közt szerepel a 2020-as évre az Istria 100-as nevű verseny, az Ultrabalaton és a Spartathlon is, de természetesen nem feledkezik meg a baróti Laura Ház által megszervezett futónapról sem, ő is szalad pár kilométert a jó cél érdekében.

Arra a kérdésünkre, mit nyújt számára a futás, hogy ennyire kötelezte el magát mellette, így válaszolt: „ez nekem terápia, ez az én drogom, olyan idő, amit magammal tölthetek, ilyenkor helyre is teszem a dolgokat. Nem fizetek pszichológust, inkább veszek egy pár futócipőt”.

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e olyan célja, amelyért mindig jobb és jobb szeretne lenni, olyan verseny, amelyen szeretne részt venni. Ezek között szerepel jövőre ugyanez a verseny, amelyet szeretne 30 óra alatt teljesíteni, de legnagyobb vágyai közé tartozik részt venni a világ legnehezebb futóversenyeként számon tartott Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB) maratonon, amelyet évente egyszer rendeznek az Alpokban, és a Tour du Mont Blanc útvonalát követi Franciaországon, Olaszországon és Svájcon keresztül. Távolsága hozzávetőlegesen 171 kilométer, és 10.040 méteres szintkülönbséget kell teljesíteni.

Lázár Szilárd / Székely Hírmondó