Jane Asher 101 dolog, amit jó lett volna tudni a gyerekről című humorral fűszerezett írásában egy kismama arról számol be, hogy „Bárcsak tudtam volna, hogy az ismerősök kizárólag a kicsinek vesznek ajándékokat. Milyen jó lett volna, ha többet költök magamra, és még előtte veszek egy új hálóinget, néhány különleges szappant, esetleg egy pár szép papucsot.”

Manapság az elektromos gyerekfigyelő, a babakajakonzerv, a hordozó és a multifunkcionális babakocsi korában, valóságos élmény kisbabának lenni. Az Asher-féle anya-apa-nevelő „másként tenném most”  féle beszámolókollekcióból kivonatolt fenti idézet, azonban arra is rávezeti a figyelmet, hogy az újszülött mellett érdemes az anyukára, apukára, egyáltalán a kicsivel foglalkozó „önkéntesekre” és „befogottakra” egyaránt több figyelmet szentelnünk.

A Chicco  termékek között azonban találunk olyanokat is, amelyeket akár mi magunk is szívesen kipróbálnánk.  Azazhogy valójában meg is tettük, csupán vonakodunk bevallani babaillatú selymes bőrünk valódi okát, illetve okozóját.

Egy Chicco Aloe verás és kamillás könnymentes sampon és fürdető, a maga hipoallergén hatásával, szappan- és színezőmentességével babánk bőrét nyugtatva kölcsönöz egy éteri finom illatot. Ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat gerjeszt arra nézve, hogy (ha már úgysem tudtuk elhárítani a babaillatban fürdőzés gondolatát, majd magát az akciót sem magunktól – egyébként miért is tettünk volna ekként?) saját vállunkat szagolgatva, netán puszilgatva (mindezt nárcizmus-mentességgel végezve) élvezzük a kényeztető hatást bőrünk bársonyos felszínén.

Mindemellett a Chicco, valamint a Lansinoh termékek egyaránt figyelnek arra, hogy a babaápolást könnyedebbé és élvezetesebbé tegyék. Ezt a célt szolgálják az anyatejszívó palackok, a mikrózható üveg cumisüveg, az elektromos mellszívó, a szoptatós kismamák számára kialakított antibakteriális melltartóbetét; a (márkafüggetlen) helytakarékos cumisüveg-tároló; a vízálló hátlappal ellátott praktikus tépőzáros, mintás, ruhakímélő előke; a színes és könnyen tisztítható szilikon evőeszközök és még számos más terméktípus, amelyek segítségével fesztelenebb gyermeknevelésben lehet részünk.