Dolgozni mindhaláligHa egy kormány meglebegteti a nyugdíjkorhatár emelését, mérget vehetünk rá, ez a valós szándéka, bármennyire visszakozik, próbálja szépíteni felkent szószólói nyilatkozatait.

Márpedig az elmúlt hetekben többször is szóba került a téma, és nem csoda, hisz az őszre tervezett 40 százalékos emelés fenntarthatatlanná teszi a nyugdíjrendszer már most is rendkívül rosszul álló egyensúlyát. Választási év lévén, a liberális kormány nem meri megvétózni a szociáldemokraták ígéretét, így más megoldást keres.

Legelőször Violeta Alexandru munkaügyi miniszter fogalmazta meg aggodalmait december utolsó napjaiban: egyre kevesebb az aktív, adófizető polgár, és így veszélyben az időskori járandóságok rendszere. Kifejtette, az európai államok többsége fontolgatja a nyugdíjkorhatár emelését, nekik is ez a feladatuk, de leszögezte, csak a közvélemény egyetértésével tennének ilyen lépést. Pár nappal később Viorica Turcan miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a kormány az opcionális 70 éves nyugdíjkorhatár bevezetéséről szóló törvénytervezeten dolgozik, számos ágazatban nagy a munkaerőhiány, így lehetővé tennék, hogy aki akarja, kitolja visszavonulása időpontját. Az indoklás érthető, ám a felvetés maga gyanakvásra ad okot, hisz miért kellene növelni a korhatárt? Egész egyszerűen úgy kell módosítani a törvényeket, hogy bizonyos szakemberek nyugdíjazásuk után is dolgozhassanak (ha akarnak!). Ám mivel a helyesbítő, pontosító nyilatkozatok is kitartóan a megemelt nyugdíjkorhatárról beszélnek, félő, valami egészen mást főznek Iohan­nis kormányának boszorkánykonyháján.

A kormány aggodalmain nincs miért csodálkoznunk, hisz Románia népessége az uniós átlagnál is nagyobb mértékben fogy, nemcsak az alacsony gyermekvállalási kedv, de a továbbra sem csappanó kivándorlás is tizedeli. Egyes adatok szerint az elmúlt évtizedekben legalább öt, de valószínűbb, hogy hétmillió polgár telepedett ki, számuk közelít az országban maradt aktív lakosságéhoz. Egyre kevesebb az itthoni társadalombiztosítási rendszer fenntartója, így jó román szokás szerint róluk kéne még egy rend bőrt lenyúzni. Dolgozzanak tovább, akár halálukig, és akkor kevesebb az állam gondja.

A jelenlegi romániai nyugdíjkorhatár illeszkedik az EU-s átlaghoz, főként a 2030-ig fokozatosan bevezetett emelésekkel. A férfiak 65, a nők 63 éves korukban vonulhatnak vissza, és ez így van az európai országok többségében. Néhány helyen magasabb: Görögországban, Izlandon, Olaszországban 67 év, máshol alacsonyabb: Svédországban 61, Norvégiában, Franciaországban 62 év. Csakhogy nálunk a várható élettartam legalább öt évvel kisebb, mint a fejlett nyugati országokban, alig tíz esztendővel haladja meg az egyre emelkedő nyugdíjkorhatárt.

A mindenkori kormányok érdeke, dolgozzunk minél tovább, fizessünk mind többet az államkasszába, és lehetőleg rövid ideig élvezzük az időskori juttatásokat. Ez alól a liberálisok sem kivételek, így ma már nemcsak amiatt kell aggódnunk, hogy lesz-e majd nyugdíjunk, de azért is, egyáltalán megérjük-e azt a kort, ahová feltornásznák visszavonulásunk lehetséges időpontját.

Farkas Réka / Háromszék

13 hozzászólás

  1. antal m.

    A sablonos nyugdíjkorhatár alapjában egy helytelenség. A menaságh-nak igaza van!
    1. Nálunk azoknak kedvezett a nyugdíj aki, magas szintű beosztott volt, közel volt az állami kasszához, úgy is mind jogalkotó! Valamint mint azok is kik békeidőben de állam biztosságnál működtek! A légszállítók azok akik jogosak kivételes , minden jövedelmükben!
    2.Mind azok akik kemény fizikai munkát végeznek, bár hol is, azoknak csökkentett nyugdíj korhatárt kellene beiktatni! Minden képen, minden tevékenységi területeken az országban, az eddig megállapított korhatárt, nem méltányos növelni!
    3.Már ideje lenne, hogy az országban minden tevékenységi területre, legyen megállapítva egy piramisszerű méltányos fizetési fokozat-rend!

    Válasz
    • Tóducz

      Ön papol, aki kedvezett nyögdíjas és még légszállító sem volt, csak műveletlenségét szállította az ermára Joe cinkostársával egyetemben?

      Válasz
      • antal m.

        Tóducz úr! A cinikusság nem hoz Önnek, — értelem szerű tekintélyt!

        Válasz
        • Tóducz

          De Önek, az összevissza romákos hazudozás se, mű szaki úr!

          Válasz
          • antal m.

            Hazug gazember, –be bizonyítom!
            Alakul, a tiszta beszéd kérdése!

  2. menasagh

    A munka és munka között nagyon nagy a különbség. Aki nem próbálta az élete végéig dolgozni szeretne de aki becsülettel lehúzott 40-45 évet és fizette vagy vonták a járulékot az nem kíván tovább dolgozni.

    Válasz
    • Tóducz

      Így van kedves menasagh, a nyugdíj határozatomban (decizie – hogy a mű szaki is értse), a nyugdíjhivatal 50 év, 5 hónap, 21 nap (50 ani, 5 luni, 21 zile) járulék fizetési időt, az ledolgozott évet, hónapot, napot állapított meg.

      Válasz
  3. joe

    El is kellene torolni minden korhatart,hogy mindenki a sajat elhatarozasa alapjan vonuljon vissza,amikor akar. Senki sem akar adot fizetni,hogy hozza jaruljon az alaphoz,de 2-3000 euros nyugdijat szeretnenek,mar 50 eves kortol. En 71 eves koromig dolgoztam,de vannak akik tovabb dolgoznak,mert az egy elfoglatsagot ad,tobbb penz jut a kirandulasokra,jobb eletkedvet ad ,es az emberek tovabb elnek. Mikor a rendszer valtozas lett,nagyresze az embereknek elorehozott nyugdijba ment,sokan betegnyugdijba,es huszeve betegeskednek. ( a daktarak eloszeretettel irtak ala a dokumentaciot,hogy ezek a az emberek munkakeptelenek.) A nyugdij honnan jon? Az adokbol,amit a dolgozo emberek fizetnek be. Az embereknek meg sem fordul a fejeben,hogyha mind feketen,vagy csak keves bejelentett fizetese van,akkor az allam mibol fizessen nagy nyugdijt. Osztonozni kellene a maganalapokat,csak mar nagyon kevesen vannak akik hisznek benne,mert miota elkezdtem dolgozni,mast sem hallottam,hogy fenyes jovo lesz,aztan egyre szurkul az a jovo. Aztan csodalkoznak,hogy egyre fogynak foleg a fiatalok, ( sokuk oromere hogy hulljon a fergesse,pedig Ok azok akik sirnak) akik elkellene tartsak az adojukbol az oreg generaciot.

    Válasz
    • Tóducz

      Joe bácsi, ezt a beírását is össze tetszett tákolni szép, ékes magyar nyelven! Ha szabad érdeklődni méltóságától, innen az ermáról mikor tetszik nyugdíjba vonulni?

      Válasz
      • joe

        Ha kedves daktarur,itt fennebb irtam,hogy itt nincs nyugdijkorhatar. Latja mennyivel jobb volna,ha meg most is dolgozna!!!,- na nem az allambacsi penzen,hanem maganvallakozasban. Mar ha szereti is a szakmajat,mert sokkal ertelmesebb dolgokkal lenne elfoglalva,mint azon tunodni,hogy Joe mikor vonul el az Ermaro. Latja en ,,orokre,, itt akarom olvasni a maga szellemes kommentarjait,amibol sok mindent lehet tanulni. Kar lenne felhagynia,mert egy hatalmas ur keletkezne,ami betolteni,hat esetleg evtizedek mulva lenne lehetseges,ha egyaltalan.

        Válasz
        • Tóducz

          Ott lehet, hogy nincs Joe bácsi, de itt van!

          Válasz
    • Nyilas

      Az a baj Joe, hogy ön még az egészséges ötleteit is képes hülyén előadni
      Egyet tudnák érteni azzal, hogy a merev nyugdijkorhatár úgy marhaság ahogy van, csak hogy önnek halvány fogalma sincs arról, hogy a világnak ezen a felén hogy működik a nyugdijrendszer. De szerintem arról sincs, hogy a világnak azon a felén hogy működik.
      Tudja, amig nem kerültek hatalomra azok a magas beosztásu emberek, akiknek a barátságára ön olyan büszkeséggel emlékezik, addigvolt nálunk is egy jól múködő nyugdijrendszer.
      Aki alkalmazásban volt, fóleg állami alkalmazásban, az fizette a biztositást, ill fizettte utánna az alkalmazó. Aki meg a maga gazdája volt. az maga gondoskodott magáról.
      Az örtegkoráról is .
      Aki meg nem gondoskodott magáról, hát az bizony úgy járt. Az élősködőket az akkori társadalom nem hordozta a tenyerén.
      Aztán jöttek önök, a magas beosztásuak barátságára büszkék, és ellpopták (azért mondom igy mert mostanában ez a divat az önfélék szóhasználatában) as biztositótársaságok vagyonát. meg azokét is, akik eddig maguk tudtak önmagukról . a saját öregkorukról gondoskodni, azért, hogy az élhetetlenek, a munkakerülők jól éljenek.
      Ön még 71 évesen is dolgozott Irja. Én meg most 73 évesen is dolgozom. Úgy, hogy 17 éve nyugdijas vagyok alkalmazotti jogviszony alapján.
      Kettőnk között az a különbség, hogy én az a kategória vagyok, aki az önféléket foglalkoztatja, éls bár tisztelem az idős szakik szaktudását, de azt is tudom, hogy az erőnlét, egy bizonyos kor után már felülirja a szaktudást. A mai rohanó világban különösen, amilor már nem az a lényeg, hogy meg tudom csinálni, hanem az, hogy ki tudom cserélni.
      Abban tökéletesen igaza van, hogy az emberek már nem hisznek a magánnyugdijpénztárakbanAzok után különösen, hogy a nálunk kötelezővé tétele úgy történt, hogy a nyereség a magánnnyugdijpénztáré. a kockázatvállalás meg az államé volt

      Válasz
  4. OLVASÓ

    Egy német cég vezetőigazgatója azt nyilatkozta egykor, hogy 85 éves korban kellene nyugdíjba menni.
    Lehet, hogy németül beszélő politikusaink hallottak erről és nagyon örültek az ötletnek?!..
    Na most, ha már bajnokok vagyunk a kivándorlásban (melyik politikusunk biztatta az emberket, hogy bátran menjenek csak külföldre..?) nem kellene -e megkérdezni, a magyarországi ellenzékieket, hogy ha már sírnak a magyarországiak kivándorlása miatt (Orbán mondjon le !) HOGYAN JELLEMEZNÉK a romániai helyzetet???

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük