A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban hetedik Sepsi OSK pénteken barátságos mérkőzésen játszott döntetlent a magyar első osztályban kilencedik Puskás Akadémia csapatával a felcsúti Pancho Arénában. Az első félidőben a piros-fehéreket Hadnagy Attila juttatta vezetéshez, amire Ján Vlasko a második játékrészben válaszolt.

Fotó: Puskás Ferenc Labdarúgó Akardémia

A felkészülési mérkőzésen a háromszéki szurkolók a helyszínen biztatták kedvenc csapatukat, a találkozó előtt pedig Pataki Attila, az Edda frontembere elénekelte a szentgyörgyi klub himnuszát. A válogatott kötelezettségek miatt mindkét együttesben voltak hiányzók, a piros-fehér mezesektől a Fülöp-szigeteki Daisuke Sato, valamint Adrian Rus és Florin Ștefan nem utazott az együttessel.

A meccs első lehetősége a vendég előtt adódott, a 13. percben Gabriel de Moura jobb oldali beadását követően Ibrahima Tandia néhány méterről fölé fejelte. Válaszul a másik oldalon az albán Liridon Latifi távoli lövése kerülte el kevéssel a kapu bal oldalát. A 23. percben a piros-fehérek megszerezték a vezetést Hadnagy Attila révén, aki egy jobb oldalon vezetett ellentámadást követően előbb a kapuból kilépő Hegedüs Lajos felett átemelte a labdát, majd könnyedén a hosszú alsóba gurított.

A magyar csapat egy perccel később egyenlíthetett volna, azonban Bachana Arabuli passzát a középen érkező Latifi a jobb kapufára pöckölte. Az első félidő végét jelző sípszó előtt Eugen Neagoe együttese növelhette volna előnyét, viszont Prosser Dániel bal oldali beívelését Tandia néhány centivel a kapu mellé fejelte.

Fotó: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia

A második félidőben lehetőséget kapott Relu Sto­ian, Gabriel Vașvari, Stephan Drăghici, Yasin Hamed és Gabriel Dodoi, ám helyzetek továbbra is inkább a házigazdák előtt adódtak. Előbb egy szögletet követően Poór Patrik csúsztatott a kapu mellé, majd Vlasko távoli próbálkozását Stoian bravúrral hárította.

A 68. percben egyenlíteni tudott Benczés Miklós együttese, miután Osváth Attila passzát az érkező Vlasko tizennyolc méterről, védhetetlenül a jobb alsóba bombázott. A 81. percben a szentgyörgyi csapat megszerezhette volna a győzelmet érő találatot, azonban a csereként pályára lépő Drăghici a kapussal szemben a jobb alsó mellé gurított. A másik oldalon a mérkőzés utolsó percében Bryan de Jesús a tizenhatos vonalon belül vette célba a kaput, de lövése fölé ment, így maradt a döntetlen.

A Sepsi OSK október 20-án, szombaton 21 órától a negyedik helyen álló FC Viitorul vendégeként lép pályára az élvonalbeli bajnokság 12. fordulójában, majd a pontvadászat 13. körében, október 28-án, vasárnap 21 órától a címvédő Kolozsvári CFR látogat a sepsiszentgyörgyi stadionba.

Labdarúgó felkészülési mérkőzés: Puskás Akadémia–Sepsi OSK 1–1 (0–1).

Felcsút, Panchó Aréna. Vezette: Zierkelbach Péter. PAFC: Hegedüs L. (Danilović, 46.)–Osváth, Szolnoki, Heris (Vega, 46.), Poór, Trajkovski (Balogh B., 46.)–Vlasko, Mioč (Zsidai, 46.), Urblík–Latifi (Radó A., 46.), Arabuli (De Jesús, 46.).

Sepsi OSK: Fejér (Stoian, 46.)–De Moura, Viera, Ursu, Jovanović–Velev (Vașvari, 46.), Karnyicki–Prosser (Drăghici, 46.), Tandia, Nouvier (Hamed, 46.)–Hadnagy (Dodoi, 46.). Gólszerzők: Vlasko (68.), illetve Hadnagy (23.). Sárga lap: Poór (22.), Mioč (26.), illetve Viera (73.), Drăghici (79.). (miska)

Háromszék

3 hozzászólás

  1. VARGA T.

    Nemcsak a góllövő neve beszédes, a pályára lépő 33 játékosé is ,mert elvileg 2 “magyar”csapat játszott,az egyik állítólag ráadásul a magyar utánpótlásképzés fellegvára.Nem is értem a CÖF miért nem hoz szurkolókat,nézőket,de ha ők nem is jönnek,vagy nincsenek, még ott vannak a hívek ,Bayer Zs .kiáll aztán éneklik :Orbán Viktor azt üzente…..,aztán tódul a nép.

    Válasz
  2. Tóducz

    Nem akarták nagyon megbántani O.V. urat. Nagyon beszédes a Puskás Akadémia góllövőjének neve. Ez a Puskás Akadémia engem erősen emlékeztet az egykori romák élvonalban szereplő F.C.Olt Scornicestire.

    Válasz
  3. VARGA T.

    A tudósításból kimaradt a nézőszám.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.