Azért kellett megismételni a szavazást a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezet kapcsán, mert első alkalommal nem regisztrált minden voksot a rendszer – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea, aki állítása szerint kérte az alsóház jegyzőjétől, hogy vizsgálják át a rendszert.

"Volt néhány képviselő, aki szavazott, de a voksuk nem jelent meg az informatikai rendszerben, több PSD-s, ALDE-s és a nemzeti kisebbségekhez tartozó képviselőről van szó" – mondta Dragnea, hozzátéve, azért kérte alakulatának alsóházi frakcióvezetője a szavazás megismétlését, mert "senkitől nem vonható meg a voksolás joga". "Sajnálom, hogy ilyen helyzet állt elő" – fogalmazott Dragnea, aki állítása szerint kérte, hogy ellenőrizzék a rendszert, mert többen is jelezték, hogy időnként gondok merülnek fel vele.

A PSD-elnök újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudja, hogy miért csak ennél a törvénytervezetnél keletkezett zavar a rendszerben.

A plénum szerdai ülésén kétszer bocsátották szavazásra a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet. Először az elfogadásához szükséges 165 helyett csak 163 támogató voksot kapott az indítvány. A PSD alsóházi frakcióvezetője, Daniel Suciu azonban kérte a szavazás megismétlését, arra hivatkozva, hogy a teremben ülő több kollégájának voksa nem jelent meg az összesítéskor. A második szavazáson végül 170 támogató és 70 ellenszavazattal elfogadták a tervezetet.

A törvény célja átültetni a romániai jogrendbe a pénzmosás elleni uniós irányelvet.

Az elfogadott javaslat többek között előírja, hogy a különféle egyesületeknek és alapítványoknak kötelező módon be kell jelenteniük az illetékes állami intézményeknek a támogatások haszonélvezőit. Az alsóház jogi bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat értelmében kivételt képeznek e kötelezettség alól a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának tagszervezetei.

A képviselőház döntő fórumként szavazott a jogszabályról.

Agerpres