Két bőrönddel jelent meg Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az alakulat országos végrehajtó bizottságának hétfői ülésén.

Az ülés előtt Dragnea azt mondta, az egyik bőröndben „fánkokat hozott a Rise Project-től” (a román gogoaşă, azaz fánk szó másik jelentése: igaztalan állítás, fabulálás – szerk. megj.), a másik bőrönd Teleorman megyéből származik. „Mint minden Teleorman megyei lakos, találtam a telkem végében egy bőröndöt tele olyan dokumentumokkal, amelyek még nem kerültek a DNA-hoz” – mondta Dragnea.

Dragnea azt mondta, a dokumentumok között van például a Raiffeisen épületének törvénytelen megszerzésére vonatkozó iratcsomó, a német kisebbséghez tartozó személyek javainak a Német Demokrata Fórum általi megszerzésére vonatkozó papírok, bérbe adott ingatlanokból származó bevételekről tett hamis nyilatkozatok, egy alkotmánybíróra tett nyomásgyakorlást bizonyító dokumentumok stb.

Arra a kérdésre, mi a véleménye a Rise Project újságíróinak birtokába került bőröndről, Dragnea azt felelte: a hír csak fabulálás és semmi köze hozzá. „Nem érdekel, mi van ott, fogalmam sincs, mi van abban a bőröndben, van-e egyáltalán bőrönd vagy nincs, és ki adta oda nekik” – mondta a PSD elnöke.

A Rise Project platform szombaton jelentette be, hogy birtokába jutott egy bőrönd, tele a Tel Drum vállalatra vonatkozó fontos dokumentumokkal, amelyekhez a DNA ügyészei nem fértek hozzá. A Rise Project állítása szerint a bőröndöt egy Teleorman megyei lakos találta meg a telkén.

Agerpres

4 hozzászólás

  1. Várközi

    A következő alkalommal Dragnea már két vagonnal fog jönni. Szerencsére Ceausescu jó nagy ajtókat szereltetett fel, biztos, hogy a vagonok tudjanak bémenni, oda.

    Válasz
  2. antal m.

    Szégyentelenségek hordaléka a Kormánynál!

    Válasz
  3. antal m.

    Az igazi,,bőrönd,, tartalmát várjuk nap mint nap!….

    Válasz
  4. Tóducz

    Ha nem lenne tragikus, akkor még komikus is lehetne.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük