Fotó: Liviu Sova / Agerpres

Semmiféle vállalkozása nincs Brazíliában, se máshol külföldön, és „minden Soros György üzletembertől indul ki" – mondta Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap este a Romania TV műsorában.

"Nincs semmiféle vállalkozásom Brazíliában, nincsenek vállalkozásaim egyetlen más országban sem. Nem vittem és nem utaltam át pénzt Brazíliába, se más országba. Nagyon egyértelmű a vagyonnyilatkozatom" – jelentette ki Dragnea.

A szociáldemokraták vezetője kifejtette, az utóbbi 12 évben egy sor hazugság jelent meg róla, az állítások nagy részét megvizsgálta az ügyészség, ő pedig sem Brazíliában, sem itthon nem követett el semmiféle bűncselekményt. „Ha jól emlékszem, Brazília nem terrorista állam. Meglátogattam egy másik országot, mi rossz van ebben?" – kérdezte a PSD elnöke.

Liviu Dragnea azt mondta: „minden Soros Györgytől indul". „Az utóbbi hónapokban kemény véleményem volt és most is az van ezzel az ártó személlyel szemben, akit Soros Györgynek hívnak. És ezúton is üzenem: Nem fogok megtörni! Minden Sorostól indul, attól a rossztól, amit okozni akar ennek az országnak, és nem csak ennek" – jelentette ki a szociáldemokrata politikus, aki szerint még 2016 február-márciusában ellenkampány indult a PSD lejáratására és szétdarabolására, ugyanis „egy egységes PSD-től a jobboldal nem látszik, még akkor se, ha lábujjhegyre áll" – fogalmazott Dragnea.

Július 7-én az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) megerősítette, hogy korrupció gyanúja miatt in rem bűnvádi eljárás van folyamatban (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják) abban az ügyben, amelyről a RISE Project csütörtökön, július 6-án hozott nyilvánosságra részleteket. A vizsgálat édekében Brazília hatóságainak együttműködését is kérték.

Az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint a 2017. július 6-án nyilvánosságra hozott tényfeltáró cikkben szó esik egy, a DNA által folytatott kivizsgálásról. A DNA közli: a szóban forgó in rem kivizsgálást hivatalból indította el még 2016 februárjában, korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. A vizsgálat keretében tanúkat hallgattak ki, dokumentumokat foglaltak le, és a hazai, valamint a brazil hatóságoktól is együttműködést kértek – tájékoztatott július 7-én az Országos Korrupcióellenes Ügynökség.

Agerpres