Dukász Péter színművész emlékének ajánlja online előadását a temesvári Magyar Színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 7-én este 19.00 órától Dukász Péter színművészre, a temesvári Társulat szeretett tagjára emlékezik meg a Prah című előadás online közvetítésével, amely anno 2011-ben a nagyváradi rövidráma fesztivál legjobb előadásának díját nyerte el.

A Bánnfy Miklós díjas Dukász Péter eredetileg mérnöknek készült, mégis 1978-ban édesanyja nyomdokaiba lépve elvégezte a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola színész szakát, majd rendezőként és színészként is tevékenykedett az ország és a régió több magyar nyelvű színházi intézményében.

Pályája jelentős részét, csaknem négy évtizedet töltött a temesvári Magyar Színházban, színészként, rendezőként és társigazgatóként egyaránt helytállva. Peter Usztinov: Az ismeretlen katona és felesége a budapesti Sík Ferenc rendezte előadásában, a 71696-os szerepében mutatkozott be először a temesvári közönség előtt, már kezdő, fiatal színészként is tanúbizonyságot téve kiemelkedő tehetségéről és példamutató szakmai igényességéről, mely mit sem változott az évek alatt.

Az 1989-es temesvári forradalmat követően Dukász Péter közéleti szerepet is vállalt a magyar politikai érdekképviselet Temes megyei elnökeként, a temesvári önkormányzati testület tagjaként.

Mindemellett alakjához nem csupán csak olyan legendás szerepek megformálása kötődik, mint az 1999-ben bemutatott Tóték Őrnagya, a Devianciában játszott Sanyi bácsi, vagy a a hamarosan online vetítésre kerülő,  kortárs Spiró György darab, a Prah Férfi karaktere, de filmszerepei és az általa rendezett előadások is azt igazolják, hogy nem csak művelője, de értő és szerető támogatója is volt Thália művészetének.

Csatlakozzanak a temesvári Magyar Színház vetítéséhez, így emlékezve a jeles színművészre, akinek hiánya és példamutató munkássága örökre része marad a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház jelenének.

 

 

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük