A Zalai Táncegyüttest több évtizedes kapcsolat köti Erdélyhez, ez alkalommal négy városban Székelykeresztúron, Segesváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön lépnek fel. A vendégjátékot a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély szervezi és támogatja.

Májusban a Zalai Táncegyüttes Erdélybe látogat. A turné első állomásán, Székelykeresztúron 17-én, csütörtökön 19.00 órakor mutatkoznak be, ezt követően Segesvár, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy közönsége ismerheti meg művészetüket. A mintegy harminc fős együttes műsorát kifejezetten az erdélyi körútra állították össze, s a programban a magyarországi táncok dominálnak.  A Táncmozaik tizenhárom, tájegységben és stílusban különböző jelenetből áll; a koreográfia számos műsorszámban konkrét történetet, vidám és komoly témákat dolgoz fel. A vendégek készek arra, hogy a fellépéseket táncházzal fejezzék be.

Az együttes számos alkalommal, legutoljára az elmúlt évben járt Erdélyben – utal az erdélyi kapcsolatokra Varga János, a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője. – Évek óta rendszeresen fellépünk a táncegyüttes táborainak helyszínein: 21 évre tekint vissza a vajdaszentiványi, 13 évre pedig a nyárádselyei tábor. A mostani az első, nagyobb városokat érintő turnénk.”

A Zalai Táncegyüttes 1957-ben alakult, és azóta Magyarország egyik legsikeresebb amatőr együttesévé vált. Számos külföldi meghívásnak tett azóta eleget, és az elmúlt hat évtizedben Európa szinte minden országában vendégszerepelt.

Az erdélyi vendéglátók nagyon várják a zalaiakat: négy helyszín közül Segesváron készülnek rendhagyó programmal. A Zalai Táncegyüttes műsorát a helyi amatőr néptáncegyüttes, a vendégekkel egy évtizedes kapcsolatot ápoló Kikerics Néptáncegyüttes vezeti fel.

„A Kikerics Néptáncegyüttes munkájában mintegy százan vesznek részt – beszél a helyi táncmozgalomról Vass Attila, a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély munkatársa. – A három korosztályos csoport külön produkcióval vesz részt a műsorban. A legkisebbek felcsíkit, a középsők dunántúlit, a nagyok pedig szászcsávásit járnak”.

A fellépések programja:

Május 17. Székelykeresztúr, 19 óra,

Május 18. Segesvár, 13 óra és Marosvásárhely, 20 óra,

Május 19. Sepsiszentgyörgy 19 óra.

Dr. Csermák Zoltán