A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatával szerepel majd egy csoportban a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában.
A Dublinban megtartott vasárnapi sorsolást a Nemzetek Ligája-eredmények alapján a negyedik kalapból várta Marco Rossi együttese, amely az ötcsapatos E csoportba került. Ezen kívül még négy csoportba sorsoltak öt-öt válogatottat, további ötbe pedig hatot-hatot. Mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.
A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak.
A csoportok kialakításában a sorsolás házigazdájának képviseletében az ír Ronnie Whelan és Robbie Keane, valamint a címvédő portugálok részéről Nuno Gomes és Vítor Baía segédkezett.
Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében az Eb-nek otthont adó 12 ország csapatai közül legfeljebb kettő kerülhetett azonos csoportba, hogy a házigazdák mindegyikének legyen esélye a részvétel kiharcolására, illetve azon országokból is legfeljebb kettőt sorsolhattak össze, amelyeket szélsőséges téli időjárás szokott sújtani. Öt párharc – örmény-azeri, gibraltári-spanyol, koszovói-bosnyák, koszovói-szerb és ukrán-orosz – politikai okokból nem volt engedélyezett, és a nagy távolságra is vonatkozott korlátozás.
A sorsolásra hat kalapot alakítottak ki, de az elsőt két részre bontották, mert a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjében érdekelt válogatottaknak – Portugália, Svájc, Hollandia és Anglia – mindenképpen ötcsapatos csoportba kellett kerülniük, hogy számukra szabad legyen a döntő időpontja.
Az Eb-selejtező mérkőzéseit jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében bonyolítják le, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.
Amennyiben a magyar csapatnak nem sikerül az első kettő között végeznie a csoportjában, akkor sem reménytelen számára a kvalifikáció kiharcolása, mert a Nemzetek Ligája őszi szakasza alapján 4x4 olyan válogatott is megküzdhet majd a fennmaradó négy helyért, amely a hagyományos selejtezőkön lemarad az Eb-részvételről. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével megőrizte az esélyét, hogy Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában.
Az Eb-selejtező csoportjai:
A csoport: Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó
B csoport: Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg
C csoport: Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország
D csoport: Svájc, Dánia, Írország, Georgia, Gibraltár
E csoport: Horvátország, Wales, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Azerbajdzsán
F csoport: Spanyolország, Svédország, Norvégia, Románia, Feröer-szigetek, Málta
G csoport: Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország
H csoport: Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra
I csoport: Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino
J csoport: Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Görögország, Örményország, Liechtenstein
Rossi: Horvátország kiemelkedik a csoportunkból
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a világbajnoki ezüstérmes horvát együttes kiemelkedik a magyar labdarúgó-válogatott ellenfelei közül az Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában.
"Horvátország kiemelkedik a csoportunkból, a többi csapat ellen leginkább rajtunk múlik, hogy milyen eredményt érünk el" – hangsúlyozta az olasz szakvezető a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának a vasárnapi, dublini sorsolást követően, melyen negyedik kalapos együttese a horvátok mellett Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán nemzeti csapatát kapta ellenfélnek az E csoportban.
"A horvátokat nem kell bemutatni senkinek, a vb-ezüstérmes csapat teljesen más szintet képvisel, mint a csoport többi együttese. Wales esetében nagy szerencsénk, hogy Ryan Giggs nem fog játszani, hiszen már szövetségi kapitány. De a viccet félretéve, azt gondolom, hogy a csoport második helyéért velük és Szlovákiával leszünk majd harcban" – fogalmazott. Hozzátette: a szlovákokkal egészen biztosan nagyon izgalmas mérkőzéseket fog játszani otthon és idegenben is a magyar válogatott.
"Emellett Azerbajdzsánt sem szabad alábecsülnünk, bár az is igaz, hogy ha felkészülten, fejben is tisztán lépünk pályára ellenük, akkor könnyebb dolgunk lehet ellenük, mint a többiek ellen" – vélekedett.
A magyar érdekeltségű mellett még négy csoportba sorsoltak öt-öt válogatottat, további ötbe pedig hatot-hatot.
Mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.
"Igazán különleges lesz a 2020-as Eb, a budapesti rendezésnek köszönhetően pedig számunkra még egyedibb, hiszen szinte az otthonunkban rendezik a világ egyik legnagyobb sporteseményét. Azt megígérhetem, hogy a lehető legjobban felkészítem a csapatot a selejtező-mérkőzésekre" – tette hozzá a szövetségi kapitány.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke ugyancsak a helyszínen figyelte a sorsolást, és az mlsz.hu-nak úgy nyilatkozott:
"Magyarország és a magyar szurkolók mindenképpen nyertesei az Eb-nek, mert 2020-ban, az Európa-bajnokság egyik társrendezőjeként Budapest lesz a torna egyik helyszíne, és így a kontinens legjobb csapatai mérkőznek meg a magyar fővárosban."
Az MLSZ elnöke a sorsolásról elmondta: három olyan csapat is van az E csoportban, amely az elmúlt időszakban sikeresebben szerepelt, mint a magyar válogatott. Csányi Sándor külön kiemelte a vb-ezüstérmes horvátokat, illetve hozzátette: sokat elárul a walesiek erejéről, hogy elődöntősök voltak a legutóbbi Európa-bajnokságon, amelyen egyébként a szlovákok is a nyolcaddöntőig jutottak.
A riválisok közül Zlatko Dalic, a horvátok szakvezetője óvatosan nyilatkozott az esélyekről, és leszögezte: nem szabad a jó vb-szereplésből kiindulni, mert egy új sorozat kezdődik, amelyben a múltból nem lehet megélni.
"Nem könnyű, de nem is nehéz csoport. Nem becsülhetünk le senkit, a maximumunkat kell nyújtanunk és a legjobbnak lenni ebben a szokatlanul rövid, nyolc hónapos kvalifikációs sorozatban. A legjobbat kell hozni, mert mindenki extra elszántsággal készül ellenünk. Sok bizonytalanság lehet ebben a csoportban, biztos, hogy jó küzdelem lesz. Wales mellett Szlovákia és Magyarország is ott volt a legutóbbi Európa-bajnokságon, aligha lesz más a céljuk ezúttal" – idézte Dalicot az MLSZ honlapja.
Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a sorsolás után.
"Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, lehetett volna jobb is és rosszabb is a sorsolásunk, de összességében elégedettek lehetünk a csoportunkkal" – fogalmazott. Mint mondta, a horvátok eredményeik alapján kiemelkednek a csoportból, így szerinte esélyesei az ötösnek. – "Aztán ott van még Magyarország és Szlovákia is, főleg a szlovákoknak van erős válogatottjuk. Örülök, hogy nem kell sokat utaznunk, leszámítva az azerbajdzsáni utat. Az biztos, hogy jó teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportból."
Pavel Hapal, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya kiegyenlítettnek nevezte a csoportot.
"Magyarországgal mindig izgalmas harcokat vívunk, minőségi játékosok alkotják csapatukat, nem szabad őket alábecsülni, sőt jól fel kell készülnünk ellenük. A horvátoké jelenleg a világ második legjobb válogatottja, Wales ellen pedig szerepeltünk a 2016-os Eb-n, kellemetlen ellenfél lesz. A csoport ötödik tagja Azerbajdzsán, ahova hosszú utat kell majd megtennünk az idegenbeli mérkőzésre" – mondta.
Az Eb-selejtező mérkőzéseit jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében bonyolítják le, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.
Szlovákiában kezd a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott március 21-én Szlovákiában kezdi a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatát, három nappal később pedig a horvátokkal játszik itthon.
Marco Rossi szövetségi kapitány csapata – amely a vasárnapi dublini sorsoláson az E csoportba került a világbajnoki ezüstérmes horvátok, valamint a szlovákok, a walesiek és az azeriek mellé – a walesiek elleni, idegenbeli összecsapással zárja a kvalifikációt november 19-én – olvasható a magyar szövetség oldalán.
Az Eb-selejtező a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is. A magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.
A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.
A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai:
március 21.: Szlovákia-Magyarország
március 24.: Magyarország-Horvátország
június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország
június 11.: Magyarország-Wales
szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia
október 10.: Horvátország-Magyarország
október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán
november 19.: Wales-Magyarország
MTI