Élt egyszer egy székely embör és egy székely asszony, kik azon s módulag férj és feleségök voltak Isten és törvény előtt! Egymást gyöngéd megszólításuk is arról tanúskodott, hogy még öreg korukra is szerették egymást: édös uram és édös feleségöm volt a szólítási módjuk és annak a letűnt kornak az illeme és szokásai szerint magázták egymást. Ami szintén egy tiszteletmegadásból fakadhatott.

Azt mondta egyszer az embör az asszonynak:

– Hallá-e kend, édös feleségöm, még emlékszik-e arra, hogy mit szerettem én életömben a legöslegjobban a világon?

– Én igön, édös uram, de jó es volt, csakhogy azóta sok üdő eltelt, kend is megvénhedett és elveszítette ifjúkori tehetségét.

– Ne értsön vátig félre, édös asszonyom és legtöbbször azzal a letűnt kori tehetséggel, amely neköm sincs meg, de kendnek es hiányzik. Hanem a kemencében sült sütőtököt szerettöm és életöm minden napjában megettem volna! Most, hogy egy kicsit el is gyöngültem, bizony jól esne betegségömnek egy kis finomság.

– Hát sütök én kendnek, édös uram, mert éppen most szödöm ki a sültkenyeret a kemencéből, töszök egy kis tüzet utána. Amíg az leég, addig kelmed, édös uram menne le a pincébe és hozna fel onnan egy tököt, hogy azt aztán én szeletölném fel a sütésre.

Hát úgy is történt, az asszony ment a kemencéhez, mely a ház végében volt a sütőház védelme alatt, hogy a meleg kenyereket kiszedje. Annak sötétbarnára éget, kemény kérgét késfokával leverje, hogy aztán a cipó megmutassa étvágygerjesztő, rózsás színét. Majd dobjon egy kis rőzsét a kemence fenekére és meggyújtsa az, hogy elég melege legyen a tök megsütéséhez. Mindez eltartott egy óra hosszát.

Ezalatt az édösura lement a pincébe, kiválasztott egy kívánatosan mosolygó tököt, felvitte azt a nagyházba, amely konyha és szoba is volt. Letette azt az asztalra, leheveredett egy csergével letakart hosszú hátas padra, melyen napközben szokott szunyókálni és minden bevezetés nélkül kilehelte lelkét!

– Szeletelem már a tökét, édös uram, és töszöm is be hamarjába sülni!

Csoszogott be az asszony tőle telhető igyekezettel és, hogy nem kapott feleletet, lenyúlt a padon fekvő édösura karját, hogy megmozdítsa. Az meg leejtette kezét és nem emelé vissza. Az asszony, ahogy szembesült a valósággal reszketeg sikoly tört elő torkából:

– Édös uram!

Éppen a sikoly pillanatában lépet be otthonukba a szomszédasszony, aki ijedten kérdezte:

– Mi lőtte te édös uradat?

Az édös feleség kétségbeesésében két tenyere közé fogva fejét és jobbra, balra ingatva hangosan zokogta:

– Édös uram a padon, s a töke az asztalon!

Sebők Mihály

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük