Fotó: stirileprotv.ro

Egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg hétfőn a főügyészségen Klaus Iohannis államfő felesége, Carmen Iohannis, akit egy ingatlan-bérbeadással kapcsolatos feljelentés ügyében idéztek be kihallgatásra. 

A vádhatóságtól származó információk szerint hétfőn csak Carmen Iohannis ügyvédje ment el a főügyészségre, és orvosi papírokat nyújtott be annak igazolására, hogy az államfő nejének nem áll módjában megjelenni a kihallgatáson. Az ügyészek vélhetően újabb dátumot jelölnek ki a kihallgatására. Az elnök neje egyszer már kapott egy idézést ugyanebben az ügyben, november 15-ére. Akkor arra hivatkozva nem jelent meg a kihallgatáson, hogy el kell kísérnie a férjét nagy-britanniai látogatására.

Az államfő, a felesége és Radu Gabriel Bucșă közjegyző ellen többek között hivatali visszaélés, okirat-hamisítás, pénzmosás és szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt tett feljelentést a Răzvan Savaliuc újságíró által képviselt Jurindex Media Kft., amely a Lumeajustitiei.ro portált is működteti.

A feljelentést eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) nyújtották be, ám az elhárította az illetékességet, így a gyulafehérvári ítélőtáblához, majd a főügyészségre került az ügy.

A feljelentés szerint a Iohannis család nem fizetett vissza az államnak 320.000 eurót, amit egy törvénytelenül megszerzett nagyszebeni ingatlan bérbeadásából kapott.

2015-ben a brassói táblabíróság jogerős ítélettel megsemmisítette egy Klaus Iohannis által birtokolt nagyszebeni ingatlan adásvételi szerződését.

Agerpres