Lassan tíz hónapja esett kenyérbe az oly csábító ígéretekkel kecsegtető szociáldemokrata kormány, és ez a szűk év elegendő, hogy lássuk: a sokat ajnározott kormányprogram dacára sincs jól átgondolt, összefüggő elképzelés, mímelik csupán a reformokat, toldozással-foldozással orvosolnák a gondokat, a következmények felmérése nélkül bedobott ötleteik erőltetésével még nagyobb káoszt teremtenek, az összeomlás szélére sodornak számos ágazatot. Hogy mennyire esetlegesek és veszélyesek elképzeléseik, jól tükrözi az egészségügyi rendszer.
A kormányprogram kiötlői arra gondolhattak, az orvosok fizetésének jelentős emelésével, néhány új kórház építésének ígéretével megoldják az egészségügy gondjait, vagy legalább befogják a legérintettebbek száját. Csakhogy új kórházak felhúzása pénzhiány miatt álom marad, az orvosok esetében csak a kórházi alkalmazottakkal számoltak, megfeledkeztek a családorvosok népes és fontos táboráról. Újabb csapásokat mértek az amúgy is ezer sebből vérző alapellátásra, amelyet így szép lassan nemcsak tartalmától, de mozgatóitól, a szakemberektől is megfosztanak. Erre hívta fel a figyelmet a hét közepén tartott tüntetés, mely nem vonultatott utcára tízezreket, „csupán” pár száz orvos, ápoló, beteg akarta a kormány és a világ tudtára hozni: helyzetük tarthatatlan. És ennek csupán egyik oldala a pénz, illetve annak hiánya. A visszaélésék miatt addig szigorították, módosították a szabályokat, hogy mára a családorvosok jószerével aktakukacokká váltak.
Belefulladnak a bürokráciába, a kitöltendő dokumentumokba, alig marad idejük a betegekre. Nem választhatnak gyógyszert páciensüknek, csak hatóanyagot, hiába kérnek laborvizsgálatot, két hónap múlva kapnak eredményeket, így diagnózist sem állíthatnak fel, az egyszerűbb betegségek – hűlés, gyomorrontás, influenza – kezelésén túl, no meg a krónikus betegek havi gyógyszeradagjának felírásán kívül esélyük sincs komolyabb orvoslásra, csupán ugródeszkának tekintik őket a szakorvosokhoz.
Hiába végeztek éppen úgy egyetemet, hiába szakosodtak, mintha csak lenézett kisinasok lennének. S mindemellett az egészségbiztosítóval kötött szerződések okán a nekik, asszisztenseiknek jutó pénz is csak töredéke annak, amennyit a kórházban dolgozó kollégáik keresnek.
Nem csoda hát, hogy évről évre fogynak a családorvosok, harmaduk nyugdíjazás előtt áll, fiatal alig választja ezt a szakmát. Pedig nem kell egészségügyi szakembernek lenni, hogy tudjuk, mily fontos lenne a jól működő alapellátás, mekkora szerepe van a világ civilizáltabb felében egy jó háziorvosnak a betegségek gyors diagnosztizálásában és a megelőzésben, amelyről nálunk jóformán szó sem esik.
Az orvosok, ápolók fizetésének emelése fontos lépés, de messze nem elegendő egy jól működő egészségügyi rendszer fenntartásához, különösen, ha távlati, összefüggésekre figyelő tervezés hiányában egyesekről megfeledkeznek a döntéshozók. Hiába erősítik a csúcsokat, ha az alapokat közben felszámolják, összeomolhat az egész tákolmány.
Farkas Réka / Háromszék