Aedes aegypti szúnyog / Fotó: James Gathany – Wikipédia

A nyugat-nílusi vírus okozta 56 agyhártya- és agyvelőgyulladásos esetet jelentettek május 2-ától mostanig, és országszerte hatan haltak bele a betegségbe – tájékoztatott csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

A tárca közlése értelmében Dolj megyében 12, Iași-ban 10, Bukarestben 8 megbetegedést jegyeztek eddig, Olt és Teleorman megyében 4-4, Galac és Ilfov megyében 3-3, Brăila és Giurgiu megyében 2-2, Bákó, Tulcea, Bihar, Botoșani, Vrancea, Kovászna, Mehedinți és Szatmár megyében pedig egy-egy fertőzöttről tudnak eddig.

A nyugat-nílusi vírus okozta hat halálesetből három a fővárosban történt, a többit Iași, Galac, illetve Kovászna megyéből jelentették. A halálos áldozatok mindegyike más betegségben is szenvedett – mutat rá közleményében a szaktárca.

A minisztérium ugyanakkor hangsúlyozza, 2017-ben augusztus 30-áig a nyugat-nílusi fertőzés okozta 16 megbetegedést és hat halálesetet jegyeztek, 2016-ban pedig 80 megbetegedés és 8 haláleset történt szeptember 30-áig.

"Szakemberek szerint ezúttal is elszórt esetekről van szó, nem lehet járványról beszélni, a növekvő tendencia a túlzott esőzésekkel magyarázható, amelyek megnehezítették a szúnyogirtást" – áll a közleményben.

Ebben ugyanakkor emlékeztetnek, hogy a nyugat-nílusi vírus szúnyogcsípéssel terjed, és a központi idegrendszert támadja meg. A fertőzés a gyenge immunrendszerű személyekre lehet veszélyes, tünetei magas láz, erős fejfájás, izomgyengeség, hidegrázás, fáradságérzet, fényérzékenység.

Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni, a lakosságnak azt javasolják, hogy szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, használjanak rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsák el a lakás környékéről a hulladékot, és kerüljék a vizes, mocsaras helyeket.