Egy átfogó szlovák nemzetiségi törvény elkészítéséről döntöttek a szlovák-magyar kisebbségi vegyesbizottság ülésén

Kalmár Ferenc / Fotó: M1

Egy Pozsony által elkészítendő, átfogó nemzetiségi törvényről fogadtak el ajánlást a szlovák-magyar kisebbségi vegyesbizottság pozsonyi ülésén – tájékoztatta Kalmár Ferenc, a vegyes bizottság magyar társelnöke a magyar közmédia újságíróit a késő estig tartó találkozó egyik szünetében szerdán.

Kalmár Ferenc, aki egyidejűleg Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa is, a találkozó legfontosabb eredményének nevezte a szerdán elfogadott ajánlást, amely egy olyan jogszabály elkészítését irányozza elő, amely elkészülte után a Szlovákiában élő nemzetiségi kisebbségek – ezen belül a magyarok – megmaradását és fejlődését lenne hivatott biztosítani. A bizottság által elfogadott ajánlások – jellegükből adódóan – nem kötelező érvényűek, ám azokkal további lépéseket előirányozva foglalkozniuk kell az érintett kormányzatoknak.

“Komoly témákat vettünk elő, komoly és időnként nehéz tárgyalásokat folytattunk” – mondta Kalmár Ferenc, aki a több mint két éves szünet után létrejött találkozó hangulatát partnerinek és együttműködőnek minősítette, ugyanakkor a tárgyalást eredményesnek nevezte.

A vegyesbizottság magyar társelnöke elmondta: a találkozón sok téma került terítékre, köztük huzamosabb ideje megválaszolásra váró kérdések is. Az elért eredmények közül – a teljesség igénye nélkül – kiemelt néhány ingatlanberuházási megállapodást.

Ezek sorában említette a Csemadok (a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete) több székházának és a borsi Rákóczi kastély felújításáról kötött megállapodásokat is.

A vegyesbizottsági ülésen olyan nyitott kérdések is terítékre kerültek, mint a kettős állampolgárság ügye. Ebben a kérdésben ugyan áttörést ezúttal sem sikerült elérni, viszont egy előrelépésnek minősíthető megegyezés mégis született. Ennek lényege: a tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy újra kell éleszteni a témával megbízott – de az utóbbi években nem működő – szakértői bizottság tevékenységét.

Starovic Tibor / MTI

1 Megjegyzés

  1. antal m.

    Ha az határozat döntés biztosítja a kiegyenlítő emberek-népek javát, akkor azt el kell fogadtatni feltétlen! AZ,- APRÓ LÉPÉSEK IS HALADÁST HOZNAK!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük