Egy banival(!) emelkedik az ételjegyek értéke – a minisztérium szerint ez a törvényi előírás

Az ételjegyek értékének egy banival való indexálása a törvény által előírt számítási formula és gazdasági mutatók alapján történt – közölte a munkaügyi minisztérium.

„Az ételjegyek indexált értéke egy egyértelmű képlet alkalmazása révén kerül megállapításra, amelyet a 2018-as évi 1045-ös számú kormányhatározat hagyott jóvá, a 2018-as évi 165-ös számú törvény alkalmazási normáinak keretében. Ennek értelmében, az ételjegyek értékének legutóbbi, egy banis indexálása a törvény által előírt számítási formula és gazdasági mutatók alapján történt” – pontosított a munkaügyi tárca.

A minisztérium közlemény szerint az ételjegyek értékének megállapításánál az élelmiszerek fogyasztói árának emelkedését veszik alapul, amelyet az Országos Statisztikai Intézet tesz közzé.

A fentebb említett törvény értelmében az értékjegyek maximális összegét félévente aktualizálják.

Az állásfoglalás előzménye, hogy Marius Budăi volt szociáldemokrata munkaügyi miniszter szerdán azzal vádolta meg a kormányt, hogy egy banival akarja megemelni az ételjegyek értékét. „Cîțu és Violeta Alexandru azt üzenik a románoknak, hogy még két banit sem érnek számukra” – fogalmazott.

Digi24 / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük