Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett az olasz kormányfő Liguria régióban, a genovai viadukt leomlását követően. Giuseppe Conte azt is bejelentette, a kormány ötmillió eurót különít el a térség számára. Csütörtök reggelig a tragédiának 39 halálos áldozatát azonosították. Már nagyon kicsi az esély arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt.

"Magasról tettek erre a hídra, szerintem. A politikusokat nem érdekelte. Most persze hirtelen itt van mind, és kapkod fűhöz, fához. Iszonyú, hogy mindig tragédiának kell történnie, embereknek kell meghalnia azért, hogy valami változzon ebben az országban!" – mondta egy helybéli.

"Még a végén a mérnökre kenik az egészet, aki építette, és aki már nem is él. Mindenki más menti az irháját" – vélekedett egy másik.

"Csak a sztrádával törődnek, az emberélet az nekik semmi. Hatszázan vagyunk, akiket kitelepítettek. Én egy négyéves gyerekkel jártam így" – panaszolta egy harmadik.

Az emberek haragja egyértelműen a hidat üzemeltető cég, az Autostrade ellen irányul, amely nyilatkozatot adott ki, mondván, minden műszaki kötelezettségüknek eleget tettek. A többség szerint azonban a vezetőknek le kell mondaniuk, a kormánynak pedig fel kell mondania a koncessziót a vállalattal.

"A viadukt ellenőrzését egy magáncég végezte, amelyhez milliárdok folytak be az útdíjból kifolyólag, amely az egyik legmagasabbnak számít Európában. Nyilvánvalóan nem végezték el ami a feladatuk lett volna, nem arra költötték a pénzt, amire kellett volna. Tehát az engedélyek visszavonása, a legmagasabb bírság és a felelősök személyének kiderítése a legkevesebb, amit tehetünk most"- mondta

A viadukt kedden omlott le, az éppen rajta haladó autók a 45 méteres mélységbe zuhantak. A halottak többsége olasz állampolgár, de franciák, chileiek, albánok és románok is vannak köztük.

Euronews