Tisztelt Szijjártó Péter miniszter úr!

Ahogy arról már értesülhetett, még 2018 júliusában, pár nappal a jogerős másodfokú ítélet kihirdetése után petíciót indítottam a Beke-Szőcs ügy néven elhíresült székely terroristaper ártatlanul börtönbe vetett vádlottjainak érdekében. A petíció itt érhető el, és ahhoz a mai napig lehet csatlakozni.

A petíciómnak már több, mint 12 ezer támogató aláírója van, s mivel Klaus Iohannis román államelnök mellett Ön a másik címzettje, szeretném azt Önnek a támogató aláírásokkal együtt átadni, mégpedig a sajtó jelenlétében.

Klaus Iohannis a petíciót már megkapta egy erdélyi országgyűlési képviselőtől és egy erdélyi szenátortól, ám egy tanácsadóján keresztül mondvacsinált indokokra hivatkozva arra elutasító választ adott.

Mivel a minapi kormányinfóban Gulyás Gergely ismételten megerősítette, hogy a magyar kormány mindent megtesz az ügyben, szeretnék ehhez a petíció által nyújtott „társadalmi nyomásgyakorlás” mellett – ahogy Ön nevezte, amikor egy közös barátunk nyomtatott formában átadta Önnek a petíciómat még nem sokkal annak elindítását követően, bár én inkább társadalmi igénynek nevezném – egyéb segítséget is nyújtani a magyar külügynek és diplomáciának:

átadnám az ügyről készített 106 oldalas tanulmányomat is szíves felhasználásra, melynek címe „A Beke-Szőcs ügy néven elhíresült székely terroristaper jogi és egyéb vonatkozásai.”

Ebben másfél hónapos munkával feldolgoztam, elemeztem az eredeti román peres iratokat, s az események rekonstruálásával hitelt érdemlően bizonyítom, hogy mindez nem más, mint a magyarokat megfélemlítő koncepciós per. A perrel párhuzamosan bemutatom, hogyan számolja fel összehangolt munkával az erdélyi magyarság intézményrendszerét a román állam, s természetesen érintem a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium ügyét, a marosvásárhelyi orvosi egyetemen zajló magyar oktatás kérdését, illetve sok egyéb mellett a magyarság Trianon óta zajló harmadik szervezett elszegényítését is.

Tanulmányom az Európai Parlament számára készült, egy európai parlamenti képviselő kérésére, éppen azért, hogy minden szinten továbbvigyük ezt az ügyet, hiszen a két ártatlan ember még mindig börtönben ül. A jogerős ítéletben kirótt öt évből az előzetes letartóztatásban töltött idővel együtt már másfél évet töltöttek rácsok mögött. Szőcs Zoltánnak a napokban született meg első gyermeke, aki az első, egész életét megalapozó éveit – ha ez így marad – az Édesapja nélkül kell eltöltse, Beke István felesége, Csilla pedig egyedül kell nevelje két kamasz gyermekét, s mindezt úgy, hogy a román hatóságok által a perrel összefüggésben gyakorlatilag az ellehetetlenülés szélére sodort családi vállalkozás terhei is az ő vállát nyomják.

Remélem, hogy a tanulmányomban részletesen dokumentált, széles összefüggéseiben tálalt adatok elősegíthetik a magyar diplomáciát is e két magyar állampolgár és a jelzett, az egész erdélyi magyarságot érintő ügyekben való hatásos nemzeti érdekérvényesítésben.

Köszönettel és tisztelettel,
kérésem kedvező fogadtatásában bízva:

Dr. Kékesi Raymund
magyar jogvédő

A petíció itt írható alá

7 hozzászólás

  1. GÁBOR

    A Petíciót az EU-hoz kell eljuttatni, hogy ott TÁRGYALJÁK NYILVÁNOSAN AZ ÜGYET!!

    EZ, AZÉRT IS FONTOS, MERT ROMÁNIA MOST AZ ELNÖKSÉG TAGJA ÉS PÉLDÁT KELLENE, HOGY MUTASSON A TÖBBI ORSZÁG SZÁMÁRA AZ EMBERSÉGES ÉS IGAZSÁGOS ÜGYINTÉZÉSBEN!!!

    Válasz
  2. Pál

    A “magyar”kormányt nem érdekli a saját állampolgárnak sem csak a voksainkat akarja. 😤

    Válasz
  3. antal m.

    Pontosítás ! ,,KLAUS IOHANNIS: FELSZÓLÍTOM A BÍRÁK ÉS ÜGYÉSZEK VISSZAÉLÉSEIT VIZSGÁLÓ ÜGYOSZTÁLYT, HOGY SÜRGŐSEN VIZSGÁLJA KI KÖVESI ÜGYÉT,, ….közölve 2o19. február 14-én.

    Válasz
  4. antal m.

    A múltnapokban az Államelnöke Iohannis kérte: Laura Codruta Kövesi volt DNA főügyésznője érdekében,- a Felügyelő Ellenőrző Ügyészséget, hogy végezzenek sürgős kivizsgálást az ügyében! Ha ott ezt meg teszik jól teszik, de a börtönbe zárt ifjaink is ugyanezt a felül vizsgálás- eljárását megérdemlik,- ügyükben! ÉRDEKLŐDVE VÁLASZT VÁROK!…

    Válasz
  5. Mikulás

    Lenne még egy kérdésem: ha a petárda birtoklás annyira súlyos dolog, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 5 évre ítélték két doboz petárda birtoklása miatt, olyan petárdákért amiket nem is használtak, csak éppen ott voltak egy dobozban egyikük lakásán, akkor mennyivel súlyosabb dolog amit a Dinamo román szurkolói műveltek már megint a sepsiszentgyörgyi foci meccsen? Őket hány évre fogja börtönbe zárni a román állam, mert petárdákat durrantottak foci meccs közben, és azt skandálták, hogy kifelé a magyarokkal az országból?
    Ha a két székely fiatal börtönt érdemel, akkor a teljes 200 tagú Dinamo szurkoló román társaságot is le kellene csukni, és nem csak 5 évre hanem életfogytiglanra, mert ők nem csak birtokolták, de használták is a petárdákat.

    Válasz
  6. Mikulás

    Dr. Kékesi úr figyelmébe ajánlom azt is, hogy a román állam katonai szakértői egészen biztosan hazudtak, amikor azt állították, hogy petárdából robbanó szerkezetet lehet csinálni. Ezen a ponton is meg kell támadni a román államot jogilag, mert rágalmaznak és a magyar közösség ellen uszítanak szakmailag nem helytálló, hazug katonai szakértői véleményükkel.
    Jó lenne, ha a magyar állam elfogulatlan katonai szakértővel átvizsgáltatná és szakértői ellenvéleményben megcáfolná a hazug román érvelést, miszerint petárdából robbanó szerkezetet lehet készíteni.

    Dióhéjban:

    Egyrészt tény, hogy a székely fiatalok meg se próbáltak bombát építeni, és nem találtak náluk bomba építéshez szükséges hozzávalókat.

    Másrészt az is tény, hogy a román vád hazudik, amikor azt állítja, hogy petárdákból bombát lehet építeni.

    Válasz
  7. Tóducz

    Hogy értsem azt, hogy Dr. Kékesi Raymund, magyar jogvédő? Ez egy újabb szélhámos lenne, aki a nyomorúságunkon nyerészkedik? Orvos, jogász, közgazdász, fűnyíró, stb. ?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.