Tisztelt Szijjártó Péter miniszter úr!

Ahogy arról már értesülhetett, még 2018 júliusában, pár nappal a jogerős másodfokú ítélet kihirdetése után petíciót indítottam a Beke-Szőcs ügy néven elhíresült székely terroristaper ártatlanul börtönbe vetett vádlottjainak érdekében. A petíció itt érhető el, és ahhoz a mai napig lehet csatlakozni.

A petíciómnak már több, mint 12 ezer támogató aláírója van, s mivel Klaus Iohannis román államelnök mellett Ön a másik címzettje, szeretném azt Önnek a támogató aláírásokkal együtt átadni, mégpedig a sajtó jelenlétében.

Klaus Iohannis a petíciót már megkapta egy erdélyi országgyűlési képviselőtől és egy erdélyi szenátortól, ám egy tanácsadóján keresztül mondvacsinált indokokra hivatkozva arra elutasító választ adott.

Mivel a minapi kormányinfóban Gulyás Gergely ismételten megerősítette, hogy a magyar kormány mindent megtesz az ügyben, szeretnék ehhez a petíció által nyújtott „társadalmi nyomásgyakorlás” mellett – ahogy Ön nevezte, amikor egy közös barátunk nyomtatott formában átadta Önnek a petíciómat még nem sokkal annak elindítását követően, bár én inkább társadalmi igénynek nevezném – egyéb segítséget is nyújtani a magyar külügynek és diplomáciának:

átadnám az ügyről készített 106 oldalas tanulmányomat is szíves felhasználásra, melynek címe „A Beke-Szőcs ügy néven elhíresült székely terroristaper jogi és egyéb vonatkozásai.”

Ebben másfél hónapos munkával feldolgoztam, elemeztem az eredeti román peres iratokat, s az események rekonstruálásával hitelt érdemlően bizonyítom, hogy mindez nem más, mint a magyarokat megfélemlítő koncepciós per. A perrel párhuzamosan bemutatom, hogyan számolja fel összehangolt munkával az erdélyi magyarság intézményrendszerét a román állam, s természetesen érintem a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium ügyét, a marosvásárhelyi orvosi egyetemen zajló magyar oktatás kérdését, illetve sok egyéb mellett a magyarság Trianon óta zajló harmadik szervezett elszegényítését is.

Tanulmányom az Európai Parlament számára készült, egy európai parlamenti képviselő kérésére, éppen azért, hogy minden szinten továbbvigyük ezt az ügyet, hiszen a két ártatlan ember még mindig börtönben ül. A jogerős ítéletben kirótt öt évből az előzetes letartóztatásban töltött idővel együtt már másfél évet töltöttek rácsok mögött. Szőcs Zoltánnak a napokban született meg első gyermeke, aki az első, egész életét megalapozó éveit – ha ez így marad – az Édesapja nélkül kell eltöltse, Beke István felesége, Csilla pedig egyedül kell nevelje két kamasz gyermekét, s mindezt úgy, hogy a román hatóságok által a perrel összefüggésben gyakorlatilag az ellehetetlenülés szélére sodort családi vállalkozás terhei is az ő vállát nyomják.

Remélem, hogy a tanulmányomban részletesen dokumentált, széles összefüggéseiben tálalt adatok elősegíthetik a magyar diplomáciát is e két magyar állampolgár és a jelzett, az egész erdélyi magyarságot érintő ügyekben való hatásos nemzeti érdekérvényesítésben.

Köszönettel és tisztelettel,
kérésem kedvező fogadtatásában bízva:

Dr. Kékesi Raymund
magyar jogvédő

A petíció itt írható alá