Megelégelte a kormány tehetetlenségét, a sok üres ígéretet, ezért saját zsebből fizette ki egy méter autópálya megépítését egy bukovinai vállalkozó. A Suceava megyei Ștefan Mandachi akciója nyilván figyelemfelkeltés, tiltakozás kíván lenni: így akarja jelezni, hogy majdnem harminc évvel az 1989-es változás után Moldvában még mindig nem épült egyetlen centiméternyi autópálya sem.

Ugyan az elmúlt időszakban mind intenzívebbé vált civil tiltakozások nyomán a parlament végül megszavazta a Moldvát Erdéllyel összekötő Jászvásár–Marosvásárhely autópálya megépítéséről szóló törvényt – az már önmagában elég abszurd, hogy egy infrastrukturális fejlesztésről a törvényhozó testületnek kell jogszabályt elfogadnia –, a kormányt azonban láthatóan nem hatotta meg a döntés, és igencsak kevés pénzt – egyes számítások szerint 200 méter sztráda építésére elegendőt – különített el a beruházásra.

De vissza az egy méter sztrádára, amelyet a Voroneț és Putna közötti országút közelében építtetett a vállalkozó, s amelyet az autópálya minden kellékével felszerelt: betonalapozás, kétszer két sáv, elválasztókorlát, leállósáv, óránkénti 130 kilométeres sebességkorlátozó tábla. A bukovinai üzletember nemcsak ily módon kívánja ráirányítani a figyelmet Bukarest hanyagságára, hanem egyúttal tiltakozó megmozdulást is kezdeményez. Elképzelése szerint március 15-én 15 perces munkabeszüntetéssel, sztrájkkal nyomatékosítanák kérésüket mindazok, akik nem szavakat, hanem tetteket várnak el az ország vezetőitől.

Hogy a kezdeményezés mennyire lesz sikeres, az majd elválik, a leglényegesebb egyelőre, hogy a meglehetősen eredeti tiltakozó akció újfent ráirányítja ország-világ figyelmét a siralmas hazai közlekedési viszonyokra. Arra, hogy Romániában továbbra is csigalassúsággal épülnek az autópályák, de újabban még a meglévő országutak megfelelő karbantartása is gondot okoz. S miközben a kormány egyszerűen képtelen a helyzet megoldására, magyarázataik néhol az abszurd, máskor a cinizmus határát feszegetik. Liviu Dragnea, a szociáldemokraták elnöke például hétvégén azzal állt elő, hogy az ügyészek és a bürokraták akadályozzák a sztrádaépítést, egyik pártbéli kollégája pedig nem kevesebbet állított, mint hogy azért annyira zsúfoltak a közutak és azért egyre több a kamion, mert a kormány intézkedéseinek nyomán dübörög a gazdaság s mindannyian jobban élünk.

Radikális változásra pedig aligha számíthatunk: a kormány és az államelnök körül csoportosuló pártok vélhetően továbbra is egymásra mutogatnak majd, egymást vádolva a költségvetés késése, illetve annak alkotmánybírósági megóvása miatt. Mi pedig tovább fuldoklunk majd a benzingőzben. Kellett nekünk jólét, dübörgő gazdaság…

Farcádi Botond / Háromszék