Jelentősen felülmúlta a várakozásokat Dúró Dóra és Szakács Árpád közös könyvének fogadtatása  – tudatta a Kárpátia Stúdió. A kiadó hozzátette: a kiemelt érdeklődés miatt az "Egy nő harca Magyarországért" című interjúkötetet rögtön az első kiadás megjelenése után újra kellett nyomni, így a héten az ország szinte valamennyi könyvesboltjában elérhetővé vált.

dúró

A könyv díszbemutatója február 25-én volt a Fővárosi Művelődési Házban. Szakács Árpád újságíró-publicista a kérdésein keresztül nem hagyományos politikusi portrét próbál bemutatni, hanem azt az embert láttatja, "aki olyan, mint mi, és aki rendületlenül hiszi és szolgálja a saját értékrendjének igazságait."

Dúró Dóra 2010-től két cikluson át a legfiatalabb parlamenti képviselő volt, mostanra pedig az egyik legismertebb honanya. 275.000 főt meghaladó Facebook-követővel mára ő lett a legnépszerűbb női politikus a legnagyobb közösségi platformon.

Politikusi életútja jelentősen eltér a hagyományostól. 12 éve fiatal nőként került az Országgyűlésbe. Mára négygyermekes családanya lett, aki kitartó küzdelemben úgy tudott helyt állni a politika első sorában, hogy nevéhez semmilyen botrány nem kötődik, hitelessége megkérdőjelezhetetlen.