Hatvan éve, 1959. szeptember 15-én a kommunista „rend” – akkoriban nem „rendellenes” – perét szándékosan időzítették a tanévnyitás napjára. A csíkszeredai tanár-diák perben hat tanár és öt diák állt a marosvásárhelyi kirendeltségben ítélkező kolozsvári katonai törvényszék közismerten irgalmatlan bírója, Macskási Pál előtt.
A tordai szabólegényből lett „törvénytudó” csak egyet ismert: ezt a tizenegy, jobbára fiatal embert úgy kell elítélni, ahogy azt neki megsúgták odafentről. Példamutató és fenyegető volt a tanévnyitó dátum, amit hangsúlyozott is az ügyész. „Most, amikor tanulók ezrei és tanáraik egy új tanév kezdetét ünneplik, azok a tanárok és diákok állnak előttünk, akik alávaló módon befolyásolták és hagyták magukat befolyásolni a szocialista rend elleni bűnös cselekvésre.”
Az öt diák – Sántha Imre, Vorzsák János, Szőcs László, Zsók László, János László – és a hat tanár – Puskás Attila, Palczer Károly, Lőrinczi János, Bereczk Lajos, Kovács Gyula, Kovács Dénes – ezen a napon máshol kezdte a kommunista rendszer „tananyagát” megismerni. Puskás Attilát 20 évi, Palczer Károlyt 15 évi kényszermunkára ítélték, a többi vádlottat tíz év alatti, 3–8 év börtönre ítélték. Természetesen mindannyian a legembertelenebb körülmények között dolgoztunk, különösen azok, akik a Duna menti rabtáborokba kerültek. A gyenge koszt, a szakadt rabruha, a gyakori büntetések hamar valósággal felismerhetetlenné tették a többnyire ártatlanul, koncepciós perben elítélteket. Hogy valamennyien az általános közkegyelem révén (1964) vagy az előtt megszabadultunk, csak annak a reménynek tulajdonítható, amely soha nem fogyott el a számtalan csalódás után sem.
Visszatérve a „nemzeti kommunizmusnak” is nevezett rendszer megtorló intézkedéseire, ne felejtsük el, hogy 1959-ben, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc iránti erdélyi rokonszenv-megnyilvánulások harmadik évében tetőzött a magyar értelmiség elleni támadássorozat. A kolozsvári magyar egyetem álságos megszüntetésének éve ez, de ugyanekkor történt a magyar nyelvű középiskolák kétnyelvűvé tétele is, ettől kezdve jött létre egyre több román tannyelvű osztály a magyar tannyelvűek rovására. Az irányítók a magyarság türelmére és ennek fogytán felháborodására számítottak, ez lett a valódi alapja a magyar ifjúság ellenállásának és a kitalált bűnök börtönnel való büntetésének. Egyre nem számított a kommunista-soviniszta hatalom: nem legyűrték, hanem éppenséggel feltámasztották az önérzetes magyarság haragját és élni akarását. És ez már a börtönben is körvonalazódott.
Megfélemlíteni csak a múlt iránt közönyös, a jövőben nem bízó, gyenge jellemű embereket lehet ma is, de az egyre gyakoribb és színesebb városnapok és a magyar kultúra napi jelenléte társadalmunk szórványaiban is, a Nyugaton értékekben gazdagodott fiatalok és korosabbak hazatérése biztató tőkéje magmaradásunknak, jövőnknek. Ahogy ez elhangzott az idei, 60 év utáni tanévnyitókon is.
Puskás Attila / Háromszék