Visszavinni oda a néphagyományt, a táncot, ahol talán a legnagyobb annak a veszélye, hogy mindezek egy nap, a nem is olyan távoli jövőben eltűnhetnek. Ez a gondolat követheti az olvasó napját, amikor arról értesült, hogy a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Szórványturnéra indult szeptember első felében.
Nem nevezhető oly hatalmas turnénak, hisz csupán négy településen lett megtartva az Erdélyi tánckóstoló című előadás, az öt helyszín helyett, mivel a járványügyi intézkedések miatt Vicében nem volt lehetséges a fellépés, de mégis elmondható, hogy egy sikeres előadássorozaton van túl az együttes, hisz amikor ezen négy helyszínről beszélünk, nem csak az adott falu, város lakói jöttek el, hanem a környező településekről is: Bálványosváralja, Szamojújvár, Felőr, Árpástó, Bethlen, Tacs, Sófalva, Szentmáté, Zselyk, Várkudu, Cegőtelke, Sajószentandrás, Teke, Marosfelfalu, Bátos.
Csütörtöki nap indult Csíkszeredából a turnébusz, és egy pár órás utat követően máris az első helyszínen találta magát a tánckar, amely Szászrégen volt. Senki se gondolja, hogy a táncosok Lőrinc barát kincsét akarták megkeresni, sőt, ők maguk vittek mozgásuk által értéket az Eugen Nicoară Művelődési Ház színpadára, ahol a hálás közönség teltházzal és folyamatos tapssal köszönte meg az általuk nem mindennap átélhető táncélményt, egy-egy falatot az erdélyi táncok tömkelegéből.
Az előadást követően összepakolva és megfáradtan indult a turné állandó szálláshelyére az Együttes, amely Várkudu és Betheln határában helyezkedett el, ahonnan minden megcélzott hely hamar elérhető volt. Második helyszín Dés volt, ahol hasonló hangulatban telt az előadás mint Régenben.
A tánckóstoló egy olyan közönség számára került bemutatásra, akik már régóta vártak egy ilyen előadásra, és amikor egy kíváncsi tekintet végigvándorolt a termen, hirtelen azt gondolhatta, hogy csak ősz hajú emberek ülnek a nézők között, de hamar észre is vehette, hogy ez nem így van, és megnyugtató érzés volt fiatalokat is látni. Sztojka László, dési születésű író, költő szavait idézve:
"Lehetetlen innen úgy mennem, hogy elém ne rebbenj fényesebben minden fényeknél, sugaraknál, ó, ha még egyszer felragyognál!"
Ez az idézet fejezi ki legjobban azt, hogy milyen öröm az Együttes számára, amikor már több alkalommal is azzal szembesül, hogy újra és újra visszavárják, és ez fordítva is így van, hisz ki ne várná azt, hogy egy olyan helyszínen lépjen fel, ahol mint sok más közeli helyen megbecsülés övezi az Együttes munkáját, eredményesség követi azt és megnyugvás, hogy van jövője a néphagyománynak. Ahogyan már fent is említve volt, a tervezett helyszínek egyikén, Vicén a járványhelyzet miatt elmaradt a fellépés. Sajnálatos eset volt ez, mindenkit hirtelen ért a döntés, de hála annak, hogy a tánckar talpraesett emberekből áll, mindenki feltalálta magát.
A megannyi tevékenység közepette lehetőség nyílt arra, hogy meglátogassuk a nem messze lévő Bethleni Ménesest, amelyet még Bethlen Béla alapított, és ezt az információt a hely jelenlegi román vezetője is büszkén adta tudtunkra, mint egy intést, hogy ezt illő ezentúl az eszünkbe véssük. Jó volt hallani ezt, hisz azzal szembesültünk, hogy igen is megmaradt valami a régmúltból, ilyen téren is, és ez megerősíti az Együttes küldetését és célját, hogy akik még maradtak és tenni tudnak, azokat megerősítsük magyarságtudatukban, kultúra szeretetükben.
A rövid kirándulás után, mindenki visszatért a szállásra, ahol a nap további részét pihenéssel és kikapcsolódással töltötte. Másnap az együttes következő állomása Magyardécse volt, amely Beszterce-Naszód megye szinte egyetlen magyarajkú települése, és Erdély híres cseresznyetermő vidéke, ahol közel ötven cseresznyefajta található meg.
Az addigiakkal ellentétben az Együttes itt egy sokkal kisebb és szerényebb körülményekkel rendelkező színpaddal találkozott, de annál nagyobb érdeklődéssel és vendégszeretettel.
A falu apraja, nagyja beözönlött a kultúrotthonba, és árgus szemekkel nézte végig a számukra ritkán látott színpadi produkciót.
Amikor ilyen helyen járok, sokszor rájövök, hogy itt Székelyföldön sokkal könnyebb megtartani a magyarságot, mint például Magyardécsében.
A délután estébe fordult át és az Együttes ismét visszatért szállására pihenni. Ezen alkalommal lehetőség nyílt arra, hogy egy régi hagyomány által új férfitagot avathassanak fel egy kezdetektől bevett rituálé alapján. Jó volt látni, hogy élnek még ilyen régi, egyedi szokások, amelyek összekovácsoló jelleggel bírnak ezen közösség számára.
Utolsó nap, és helyszínként Beszterce volt kitűzve. A Kolozsvártól 110 kilométerre lévő szász városban található George Coșbuc Művelődési Ház külseje nem sejteti az előtte járóval, hogy bent milyen lenyűgöző látvány fogadja. Amikor a benne kószáló körülnéz, nem tudja elképzelni, hogy milyen hamar megtelhet a nézőtér. Az Együttes előadása kapcsán is ez történt, hisz rövid idő alatt a megengedett helyek beteltek, és máris kezdődhetett a műsor, amely újonnan örömmel töltötte el a nézőket és szórakoztatta őket. Ezt követően hazaindult az Együttes, megfáradtan, de ha másképp fogalmazhatunk, küldetését teljesítve. Minden nehézség és minden korlátozás ellenére, sikerült megörvendeztetnie a meglátogatott települések és annak környező vidékét. Csányi Vilmos egykori megfogalmazása alapján:
"Igen nagy rafinéria kellett ahhoz, hogy a tilalmakat olyan ügyesen szervezzék meg a jóérzésű emberek, hogy mégis maradjon meg valami kevés szabadság is, és tulajdonképpen minden kultúra története erről szól."
Mert minden egyes ilyen előadás, esély arra, hogy a helyieket, akik végignézik az előadást megerősödjenek nemzeti öntudatukban, hagyományaikban, múltszeretetükben, ami az erdélyi magyarságnak ma már egyenértékű a szabadsággal.
A turné az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Csoóri Sándor Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.