Az emlékezők egy csoportja 2017-ben

A félelemnek és a rettegésnek, valamint a megaláztatásnak és nyomornak is vannak határai, melyeken túllépve értelmetlenné válik a lét. A Fennvaló ugyanis nem hallgatásra ítélt, csúszó-mászó férgeknek, hanem gondolkodó, szabad akarattal rendelkező lényeknek teremtett minket.

Így hát nem csak a méltóságunkkal, hanem a természet rendjével is ellenkezik, ha korlátozzák a szellemi és fizikai mozgásterünket. Ha nem engedik érvényesíteni a születésünk által elnyert egyéni vagy közösségi jogainkat.

Ha előírják, megszabják, ránk parancsolják, hogy mit mondhatunk és kedvelhetünk, miként gondolkodhatunk és cselekedhetünk.

Éppen ezért az ilyen helyzetekben előbb-utóbb fellázad az ember, és megpróbálja széttépni láncait. Mert kerékbetört akarattal, megbilincselt tudattal és gúzsba kötött lélekkel is lehet ugyan élni, de nem érdemes.

Az elnyomók viszont, amint azt a történelem már számtalan esetben bebizonyította, soha nem számoltak a lázadás lehetőségével. Meg voltak ugyanis győződve, hogy a mesterien meg- és kiépített, olajozottan működő elnyomó gépezetük örökre biztosítja a fennmaradásukat. Amint tudjuk, nem így történt, mert sikerült ugyan vérbe fojtaniuk a testi-lelki nyomor szülte tömegmegmozdulásokat, de ezek utólagos dominóhatása maga alá temette őket. Ennek ellenére a mindenkori hatalom a mai napig sem tanulta meg, hogy a szabadságvágyat csak ideig-óráig lehet rácsok mögé zárni.

Nem volt ez másként a kommunista diktatúra Ceaușescu-féle változatában sem, amely hírhedt politikai rendőrségére, a Securitatéra támaszkodva fojtogatta és szipolyozta az ország lakosságát. Az erdélyi magyarság esetében ez pedig nemzeti elnyomással is társult, ami idővel a létét fenyegető méreteket öltött. Hiszen még a jelképeink titkos használata vagy himnuszaink elsuttogása is főbenjáró bűnnek számított, amit kegyetlenül megtoroltak.

Mindezek ellenére azonban egy tucatnyi fiatal mégis úgy gondolta, hogy véget kell vetni ennek az áldatlan állapotnak, és 1981. július 25–26-án a Szent Anna-tónál nyíltan felemelte a sárba tiport magyar zászlót, és vele együtt a nemzeti eszmét. Példájuk ma is követendő!

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó