Augusztus második hétvégéjén rendezi első szabadegyetemét Mikházán a Hagyományok Háza. Öt helyszínen, mintegy félszáz program várja az érdeklődőket.

Első alkalommal rendezi szabadegyetemét augusztus 9-11-edike között a Hagyományok Háza Erdélyben, a Maros megyei Mikházán. A helyszín kiválasztása is szimbolikus, hiszen a település az erdélyi magyar kultúra egyik bölcsője: a Felső-Nyárád menti „Szentföld” központjában a ferencesek 1636-ban építették fel első kolostorukat.

A rend élén olyan kiváló tudósok álltak, mint Kájoni János, a Cantionale Catholicum és a róla elnevezett Kódex szerzője. A rend az oktatás területén is úttörő szerepet vállalt, a kolostorban indult el az az iskolai oktatás, amelyet később a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban vált példaértékűvé.

A település számos neves szülötte öregbítette Mikháza hírnevét: Kacsó Sándor újságíró, aki gazdag életpályáján többek között a Brassói Lapok és a Romániai Magyar Szó főszerkesztőjeként vállalt felelősséget az erdélyi magyarságért, és Széllyes Sándor, aki a legendás Székely Népi Együttes vezéralakjaként ápolta szülőföldjén, és vitte el ősei kultúráját a nagyvilágba.

Ezekhez a gyökerekhez tér vissza a Hagyományok Háza az első mikházi szabadegyetem megrendezésével, amely szándéka szerint a hagyományátadás például szolgáló gyakorlatait tárja a résztvevők elé a nappali előadásokon, valamint a műhelymunkában.

Erre öt helyszín: a Csűrszínház, a Sátor, a Kultúrotthon, a Kántor lak, valamint az Óvoda szolgál. A több, mint félszáz programon minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót, az esti műsorokra pedig azokat is várják, akik egyszerűen egy jó előadásra vágynak, vagy mulatni szeretnének a hajnalig tartó táncházban.

Információk:

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/hagyomanyok-haza-szabadegyetem

dr. Csermák Zoltán

 

38 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz Úr! Nem győzködni kell, a bizalmat kell egymás iránt felerősíteni!
    Ez abban rejlik, hogy elismerem kommunikációs, hiteles társalgásban! Attól még lehet különböző véleményeink! Több szem többet lát, talál!
    Jó néhányan itt, megismertük egymás hitelességét. Nincs külön bajom nekem,- senkivel!

    Válasz
  2. antal m.

    TÓDUCZ ÚR! Válassza nem szakilag kifejezettek, de elfogadható! Az utolsó válasz hiányát elnézem, mert szakmabeli és így illik! Nagyon sok erőt-egészséget a továbbiakban is!

    Válasz
    • Tóducz

      Ha már Ön is elfogadhatónak tartja, akkor nincs nagy baj! Tessék meggyőzni Dobai úrat és Joe-t is.

      Válasz
  3. antal m.

    Tóducz! A méreg csak tulajdonságát végzi! Ennek mércéje, még kihagy-halovány!

    Válasz
    • Tóducz
  4. antal m.

    TÓDUCZ! Valóban,- külömbség van a ,,vasbeton,, és a beton vas között!
    Most csapjon felemelt labdába: Az építkezési kötő anyagok képlékenysége, külömbsége, –miért?

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. úr, írom halkan, hogy tessék tudni: a beton vas az a fém, amit betesznek a sóderes címentbe, hogy növelje annak törési és szakítási ellenállását, a vasbeton pedig a három együtt+víz. Na, erőt egészséget.

      Válasz
  5. antal m.

    Tóducz! Igaza van! Ég és föld a kettő! ,,vasbeton,, vagy beton vas, közötti ELTÉRÉS, stb.? ! De, én szakmai ismeretem, de mellett még rengeteg orvosi alapanyaggal-vegyszerekkel érintkeztem-találkoztam a Vegyi Kombinátokban, amiről alap ismereteim gyarapíthattam, azt közvetlen. Önnek pedig az építkezési alap kötő anyagai, képlékenységei,- semmit mondóak! … Na, ezt pedig észbe kellene tartania- vésnie! VAN NÉZETT ÉS VALÓS KŰLÖMBBSÉG!

    Válasz
    • Tóducz

      A beteg ember gyógyszert szed!

      Válasz
  6. antal m.

    Tóducz! Ön szereti átpolitizálni a dolgokat: – ,, nem mindegy kommunista államban dolgozni,, -nem mondott semmit ezzel mert én is 2oo3-ig bele kóstoltam abba is eleget! ,, csak kevesebb mint felét dolgoztam a kommunizmusba,, – de dolgozott eleget a kommunista rendszerben is Majd ez az Ön előnye ,89 után, hogy demokráciában dolgozhatott nagyobb nyugdíjért, örvendhet! Ön is normát teljesített mind én a kommunista rendszerben, semmi kivétel nélkül! Közösen lehetünk büszkék a kommunista rendszer biztosított javakra, nyugdíj, fizetés , adózás, stb! Tapsoljunk lehetőleg együtt! Megjegyzendő: a kommunisták rendszere méltányosabb béreket, nyugdíjakat biztosított az ország népének, és nem kiváltságosat mind most jelenben!
    Azt fizetik az állami nyugdíjban mindenkinek, amivel adóztunk- hozzájárultunk az állami kasszába! Mit kifogásol! Politikai fogásait megtarthatja magának, mert nekem vagy másnak sem mond-mesél újat,- semmivel! Átéltem a rendszereket, jó magam is!

    Válasz
    • Tóducz

      Mosakodunk-mosakodunk, antal m. úr? Látom nagyon szerette a kommunizmust, még mindig ömlik Önből a propagandája. Egy orvos nem dolgozik normára! Na erőt, egészséget.

      Válasz
  7. antal m.

    Tóducz! Nem hagyom szó nélkül most:- 2o19.o8.o1-n.o6:31 köz. írásában is hiba csúszót be, így ír ,,Maróscsapóhoz,, ez helytelen! Rengetegszer meg ró írásomban engem, de én Önnek hibáit írásaiban nem kifogásoltam szándékkal! Nézze ,- be kellene látnia Önnek is azt, hogy a körülmények, eszközeink is hoznak be téves szavakat, ékezetek stb. apróságok, amelyek nem szándékos vagy a tudatlanság okai! Komoly irományoknál is ez felfedezhető a téves iromány,- de késő felvetni mind ezeket! Nem kell orvos, az agymosáshoz mert azt másként más is megteheti! ! !

    Válasz
    • Tóducz

      Agytornáról írtam, s nem agymosásról, a kettő különböző! Lehet, hogy Önnek mindegy, de ez nem vasbeton, tégla, malter, éles homok, oltott mész, stb! Ami pedig Maróscsapót illeti, az becsületesen “megmarta” földrajzi ismereteit! Már írtam, hogy erőt, egészséget és hosszú életet kívánok!

      Válasz
  8. antal m.

    Tóducz! Ön, /szerintem/ az az ember, hogy mindent ki tud csikorni-venni az emberből. Én pedig ezzel szemben, nem tudok tétovát és felelek igazat: A két tömbház a disznó farm és a főút mellett helyezkedett el, és az ottani személyzetek részére épültek,- Radnóthoz tartozott mert az a közeli nagyobb város-telep is! Radnót kifejezetten egy szép-régi város!….
    A romános nevek használatát azért fejeztem ki, mert a M.M.A T.-hoz tartoztak közigazgatásilag, akkor, és így voltak csak kiírva,: Cipau, Iernut? !

    Válasz
    • Tóducz

      Igen antal m., “Radnót KIFEJEZETTEN egy szép-RÉGI város!” (nagybetűs kiemelés tőlem). 1989 április 17-én csináltak belőle várost Ceausescuék, addig falu volt! Minden jót, erőt, egészséget.

      Válasz
  9. antal m.

    Tóducz! Forgatja-csavarja-furffangol mint a regáti ember a ploiesti piacon!…
    Semmi közöm az árvizéhez,- hisz 1958 végén,M. vásárhelyről elköltöztem Fogarasra! Cipau az az állomás volt, – a le és felszállásunk a vonatra M.vásárhely irányából- ban, mert közelébe volt a két tömbház építés alatt, amely Iernut-hoz tartozott.

    Válasz
    • Tóducz

      Sőt, közelebb volt a Maróscsapói vasútállomás Marosvásárhelyhez, mint a Radnóti vasútállomás. A két tömbház csak építés alatt volt közelebb Maróscsapóhoz, építés után át tetszettek tolni Radnótra?

      Válasz
  10. antal m.

    Tóducz! Apropó:-, hogy M.M.A.T./ tartománynak/ nem dolgoztam én!?? Ez Így nem igaz! Többször fárasztottam itt olvasóinkat ezekkel is! Tóducz-nak nagy a feje de esze, ….? Mindent elfelejtett!….
    Ismétlem kedvéért: M. vásárhelyen praktizáltam diákként,- oda helyeztek is ki termelésbe 1957 ben, a 8. sz. Építkezési Tröszthöz. Ott hozzájárultam az építkezésekhez: – Turbina alatti boltíves hid,
    ,,aug. 23,, a neve: a Maros gátja alatti úszó medencék komplexumához: a városháza- torony körüli főjavítási munkálatok, 2 drb. ivóvíz henger-kupolás alakú tartályok: 2 radnóti tömbházak,/cipau/: Maros-folyó partvédelmi megkötések munkálataihoz, stb, stb,… más apróbb lakások építési munkákhoz. Majd, NAGYOBB MUNKÁK VÁLLALÁSÁHOZ FOLYAMODTAM FOGARASRA!

    Válasz
    • Tóducz

      Tessék lenyugodni antal m., én soha se állítottam, hogy nem dolgozott a M.M.A.T-ban. Radnót az Iernut az állam nyelvén, Maroscsapó pedig Cipau. Ja most már értem, hogy miért volt árvíz Marosvásárhelyen 1971-ben és 1975-ben!

      Válasz
  11. antal m.

    Tóducz úr! Miként Ön Tóducz, csak akként vagyok Antal m. én is nincs ebben se álnév se álság! Ne állítsa rólam azt, hogy én kommunistáknak dolgoztam és Ön nem a kommunista államnak dolgozott, mert az NEM IGAZ! Nyugdíjunkat mind kettőnkét az Állam bácsi fizeti! – ahol tevékenykedtünk.
    Nagy igaza abban sincs, hogy a vegyi kombinátok minden környezetet befertőztek és a környéki városokat. Amikor a két kombinát a lakót városoktól legalább 1o Km- távolságokra gyenge erdős-bokros területekre lettek a havasok alatt építve! ÖN TELJESEN TÁJÉKOZATLAN E TÉREN!/ Ezek nem M. vásárhelyi vegyi Azótátok/ Tisztáztam azt, hogy a Trösztök, Vállalatok több megyékben munkálkodtak,- többek közt: Maros, Brassó, Kolozsvár,Hargita, Ploiesti, Bákó, stb…Nem voltunk az építők, csak egy megye függők Önnek szúrja a szemét az, hogy egyes KOLOSSZUS- om talpon áll és működik,- de nagyon sok részt ledöntötték, értelmetlenül. Mindent átlehetett volna alakítani hasznosra, is, mind akár egyes kollektív istállókat is, de sok helyen ,,privatizaálták,, azaz értéktelené tették szándékosan, hogy ki tudják a vagyont a néptől lopni! EZ A HELYES ÁLLÁSPONT!
    A koromat sose adnám a magáéért,/irigyelheti// mert tiszta levegőt szívtam mindig, a szakmaiságom volt igazi kenyerem, hogy nem voltam és vagyok párt-szervezet elfogult, nyitott szemmel látok a világra! – nem hajt engem az Önuralom, mind egyeseket ! ! !?
    Elnézésüket kérem azoktól, akiket untattam!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m., úr, nem mindegy kommunista államban dolgozni, vagy azt szívvel-lélekkel építeni borzalmaival együtt! (Csak kevesebb, mint felét dolgoztam a kommunizmusban az életemből!) Amint veszem észre, még büszke is tetszik lenni rá. A nyugdíjamat nem az állam bácsi pénzéből fizetik, hanem az általam befizetett nyugdíjjárulék összegéből. Lehet, hogy az Önét az államkasszából fizeti az állam bácsi, mert nem fizetett egyáltalán nyugdíjjárulékot, vagy csak keveset, ilyen meg olyan komcsi kivételezések vagy kedvezmények miatt. A romák kommunistái Marosvásárhelyre is “varázsoltak” vegyi kombinátot, hogy az ürügyén legyen miért telehordaniuk a várost több ezer oláh moldovai migráncsal, így hát “dicső” építményükkel nem csak a fizikai környezetet károsították, hanem az etnikai környezetet is! A környezeti szennyezéshez orvosként jobban értek, mint Ön, lelkes környezetszennyező! Látom, hogy a kollektív gazdaságokat is vissza tetszik sírni. A népi demokráciás propagandaszövegét ma már nem veszi be senki. Nyissa tágabbra a szemét az új világra! Kérem tisztelettel, hogy ne tessék magas labdákat emelni nekem a hálóhoz, mert lecsapom!

      Válasz
  12. antal m.

    Tóducz! Fölényeskedik! Én és családom Fogaras és Viktória városokban éltünk, a vegyi kombinátokat építettük ,68 előtt! Minket, többünket Hargita megyébe helyeztek, építések céljából, /68 őszén és nem politizálni-komcsizni! Építkezési Trösztöt alkottunk, és az ország több megyéjében dolgoztunk, hol ez volt a hivatásunk! Ön azt nem tudja és látta, hogy a mai Tulipán központi üzlet előtt/ mai központ/ érkezésünkig, két oldalt deszka kerítések közt utaztak autóbuszokkal az emberek! Ez volt a rajoni fejlettség, akkor! Ne szórja- prüsszkőlje- tüzelje ránk a marosi gondviselést! Nem hiába követelte az itteni nép a FEJLŐDÉST, 1968 elején! Azt se tudja kend, hogy rohamosan kellet minden tevékenységet végezni a lemaradás végett, mert a nép már nem szenvedte a lemaradást,! Ime a komcsi kancsalsága Önnek! ? Végezze Ön dolgát nyugodtan M.megyében, mert ott van amit tenni bőségesen otthon, környezetében!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. úr, na vegyük csak sorba a ’68 előtti “remekműveit”, amelyek közül egyébként egyik se volt a Maros magyar autonóm tartományban – Brassó tartományban voltak, és semmi közük se volt a Székelyföldhöz! MA MÁR EGYIK KOLOSSZUS SE FUNGÁL! A romák újságok ilyeneket írnak róluk: Viktória, a vegyi kombinát által “elásott” város, vagy, a fogarasi vegyi kombinát tönkretette Fogaras és Brassó város környezetét, stb., és semmi jót. A komcsi pátosszal előadott népakarattal tessék alább hagyni, és a pártakaratot ne népakaratként feltüntetni, mint ahogy az egykor szokás volt a nép demokráciában, me ez ma már nem “megy”. Ajánlom, hogy ne kanyar-fúrózzon engem, mert bele sül és nevetségesé teszi álnevét is, nem csak korát!

      Válasz
  13. antal m.

    Tóducz! Ön nem ismeri jól a Hargita megyei dolgokat, csak bele kotyog és szövegel!
    Hargita megye egyike azon megyéknek amelyet 1968 tavaszán hoztak létre és teljesen új alapokra kellett épülnie! Rengeteg volt itt az építkezési-közigazgatási- fejlesztési helyi gondok,, – egyből!
    Maros megye /68 előtt is fejlett közigazgatással rendszerrel rendelkezett és nem hasonlítható össze a megyénkkel amely a zéró pontról kellett lábra álljon! Ennyi csak a menteni tehető valóság.
    ,,Takarózgatás,,-ról, majd később,- most nem ideje! Dobai Úr-t, nincs amiért én meg rójam!… nem vádolt engem. Ajánlom Tóducz-nak ne kanyar fúrózzon engem, mert bele sül!……..

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. úr, tessék felhagyni a vonalas komcsi rizsahintéssel! 1968-ban Hargita megyét nem a semmiből hozták létre a romákok, hanem a Maros magyar autonóm tartomány 4 rajonjának (Toplica, Gyergyó, Udvarhely és Csík) részeiből. Az egykori Csíkszereda régi főterét, az ilyen antal m. félék, nagy hazafias lendülettel és buzgalommal szétverték (akkor még nem foglalkoztak hagyományőrzéssel – hanem hűen teljesítették az RKP értékes útmutatásait!) és diadalmasan “megalkották” a Tapsincs teret meg körülötte a komcsi betondoboz épületeket. Bezzeg olyan helyeken, ahol az ilyen antal m. félék nem “rendezték” a teret, ott túlélték a kommunizmust a régi történelmi főterek (Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós). Kanyar-fúrózza Önt a bánat!

      Válasz
  14. antal m.

    Tóducz! Én csak Hargita megyét emlegettem! Ne bolondozón, a fertőzi a közvéleményt!
    Ha Bukarestben tervezték a központi főbb építményeinket, azzal kit bántok! De, ezzel szeretném ezt a témát befejezni mert, — igen ismerek itthon mindent, ne pletyózzunk tovább!

    Válasz
    • Tóducz

      Saját magát bántja antal m., hogy még bár tervezni se tudtak egy rendes épületet a Hargita megyei székely “architektek” abban az időben! S ahogy Várközi meg Dobai úr is írta: az építészeti minőséggel is baj volt. Csak annyi az érdemük az épületeknek, hogy még állnak és csúfítják a környezetet. Ez csak Ön számára pletyó!

      Válasz
  15. antal m.

    Tisztelt Várközi Úr! Egy pár évvel ezelőtt, a F, H. szállók-vendéglők-ról,/ emlékeim szerint/itt az ermán Önnek más véleménye volt, és örvendezett!? Tessék mondani, Ön mikortól ismerte meg ezeket az épület együtteseket, – melyik évben? Minden esetre a rendszer váltásig, I és II rangú-/categorie/ szálló-vendéglőkként működtek Hargita megyében! ! ! . Arh. Gheorghe Dorin bukaresti főtervező igazolja bár mikor! Nem szép rágalmazni, olykor amikor nincs kellő ismerete, vagy nem ismerte az átadási-átvételi építményeket! Szemtelenség egy kéz legyintéssel,- véleményezni! ! ! ………..Tóducz, se mai gyerek!

    Válasz
    • Dobai

      A Fenyő szép hotel, tiszta szobák, kedves személyzet
      (ne b.zd bé az ajtót te), finok kaja s olyan modern lift
      mint a Trump toronyban. Ennél több mi kell?
      Gratulálok Mihály bátyámnak, kitunő munkát végzett.
      85-ben építette és még mindig áll. No, nem az amire
      önök gondolnak, hanem az épület.

      Válasz
    • Tóducz

      antal m., takarózgatunk és mentegetőzgetünk? Ilyen regáti Gheorghékal igyekszik bizonygatni a komcsi dobozok korszerűségét? Kit szeretne meghatni? Az se igaz, hogy 1989 után nem épült semmilyen valamirevaló építmény Romákiában, amit egy pár nappal ezelőtti beírásában rót fel az 1989 utáni építészetnek. Gondolom, hogy nagyon büszke a Casa Poporului-ra!

      Válasz
  16. antal m.

    Tóducz! Egy biztos ha ,,komcsi dobozok,, is, még sok generáció élvezheti is!
    Nem tehetek róla, ha csak ilyenekre telt az akkori rendszernek! De, ma még ilyenekre se telik!….

    Válasz
    • Tóducz

      Nosztalgiázunk-nosztalgiázunk, antal m. úr?

      Válasz
  17. antal m.

    Tóducz! Önnek szalonképes pályája volt 4o évet! Nem volt hányódott élete, valóban ,,monasztikus,, egyszemélyi vezető, meghatározott tevékenységgel. E tevékenysége a szakmaisága rovására is történhetett! ! ? Akkor van fogalma, hogy nekem mit jelentett építő vezetőnek, a Fenyő és a Hargita szállodák-éttermek kivitelezései 11o + 21o férőhelyekkel, átadva 1972 és 1985-ben.

    Válasz
    • Tóducz

      antal m, a szakmaiságomról a főorvosi minősítésem szól szerényen. A Fenyő és a Hargita komcsi doboz szállodákban nyomorogtam én is anno. Volt/van bennük bőven vasbeton!

      Válasz
    • Várközi

      Kedves antal m. úr! Önök a F-Hargita szállóknál rendkívül pocsék munkákat végeztek. L. minőség.

      Válasz
      • Tóducz

        antal m., visszaél korával és beigazolja azt a mondást, hogy: “egy újszülöttnek minden régi vicc új”.

        Válasz
  18. antal m.

    Tóducz ! Ön itt működött elég sokat, – tegyen hozzá még valamit! Hires történelmi helység, mi tűnt Önnek a leglényegesebbnek?

    Válasz
    • Tóducz

      Ha már megszólíttattam kedves antal m., há az, hogy a kolostornak én voltam negyven évig a “főapátja”, hogy a kolostort, ez idő, alatt én karbantartottam kívül-belül romák állami pénzből, miközben a templomot a magyarországi adófizetők forintjaiból hozták rendbe és hogy a kolostort 200 fős, nagy részben helyi, magyar dolgozóval adtam át kiválasztott magyar utódomnak.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük