Fotó: Bíró Blanka / Székelyhon

A helyi önkormányzat 220.000 lejt biztosított a sepsiszentgyörgyi Román Katona szobrának felújítására, azonban a munkálatok nem valósultak meg, ugyanis egyetlen vállalkozás sem jelentkezett a közbeszerzési pályázatra, nyilatkozta Antal Árpád polgármester.

Antal Árpád csütörtökön azt mondta, úgy tudja, eddig legalább kétszer hirdették meg a munkálatot, de egyetlen cég sem jelentkezett.

Az elöljáró hozzátette, ők jóhiszeműen álltak a szobor felújításához, elfogadták az iratcsomót, jóváhagyták a költségvetést, közbeszerzési eljárást írtak ki, de senki sem jelentkezett. "Én senkit sem kényszeríthetek, hogy jöjjön a licitre" – mondta Antal.

A sepsiszentgyörgyi Román Katona szobrát 1974. szeptember 18-án leplezték le, a bronz szobrot Balogh Péter készítette.

A román pártok tanácsosai több alkalommal jelezték, hogy a szobor állaga jelentősen megromlott az évek során, és többször kérték a város vezetőségét, hogy újítsák fel a szobrot.

Március 3-án a Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fórumának vezetősége nyílt levélben fordult Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármesterhez, amelyben azt kérték, hogy a város idei költségvetéséből biztosítsanak pénzalapokat a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Román Katona szobrának felújítására is.

Agerpres