Biciklitúrát szervezett a hétvégén a pécskai római katolikus plébánia fiatalok számára, azzal a céllal, hogy a mozgás mellett vallási szempontból is jobban megismerhessék a környéket.

A szerző felvételei

Mivel korhatár nem volt, elemi iskolás diákok és szülők együtt tették meg a plébániaépület és a Maros túloldalán lévő Bezdini-kolostor közötti körülbelül hat kilométeres távot.

Sok pécskai által kedvelt túraútvonalon, a németszentpéteri úton, majd az erdőn keresztül, a védőgáton lehet eljutni a közel 500 éves szerzetesi épülethez. Odaérve ft. Czeglédi Ferenc esperes-plébános bemutatta a szerb (Juliánus) naptár szerint épp aznap Nagyboldogasszonyt, a templom búcsúját ünneplő kolostor történetét.

Felidézte 19 évvel ezelőtti első látogatását is, amikor az itt élő utolsó szerzetesnő, az időközben elhunyt Anghelina nővér mutatta be neki az egykor teli rendházat. A pécskai csoport körbejárta a kolostor udvarát és a templomot megtekintette.

A tervek szerint szeptember 11-én, jövő pénteken este újabb kirándulást szervez a pécskai plébánia, ezúttal a szomszédos Németszentpéter közel 250 éves templomához.

Sinka Pál / Aradi Hírek