Fotó: AFP/Thomas Samson

Világszerte növekszik az új korona vírus-fertőzések száma. Egyre több kormány fontolgatja szigorú korlátozások újbóli bevezetését, miután a helyzet az utóbbi napokban jelentősen romlott, a gazdaság egyes ágazatainak újraindítása és az idegenforgalom beindulása nyomán.

A Johns Hopkins amerikai egyetem szerint jelenleg közel 13 millió 400 ezer COVID-eset van világszerte, a vírus eddig több mint 630 ezer életet követelt, és az első eset óta csaknem 9 millió 400 ezer ember gyógyult meg. Az első esetet hét hónappal ezelőtt regisztrálták Kínában.

Ciprusra ma úgy lehet beutazni, ha a turista felmutat egy negatív vírus tesztet, utazási engedélyt, esetenként egy további különleges engedélyre is szükség lehet, amelyet a ciprusi belügyminisztérium bocsát ki.

Ausztria holnaptól 14 napos karanténra kötelez minden beutazót, függetlenül attól, hogy van-e az illető utazónak aktuális negatív tesztje vagy nincs. Ugyanakkor Európa több régiójában is kötelező a védőmaszk használata.

Franciaország is kilátásba helyezte, hogy a szomszédos Katalónia és Aragónia miatt – ahol nagy számban tartanak nyilván fertőzötteket – lezárja a Spanyolországgal közös határátkelőit. Barcelónában korlátozzák a tengerpart látogathatóságát.

Olaszországot nagyon súlyosan érintette a járvány, de mostanra a kormány már a gazdaság fellendítésére összpontosít. Ezzel összhangban bejelentették egy 25 milliárd eurós segélycsomag bevetését. Bár a vendégmunkások jelenléte létfontosságú az olasz gazdaság számára, attól tartva, hogy ismét elszabadul a járvány, az olasz hatóságok azt fontolgatják, hogy egyes régiókat lezárnak a külföldi munkaerő előtt. Japánban sem javul a helyzet, olyannyira, hogy a főváros, Tokió lakosságát ma felkérték, hogy maradjon otthon.

Marosvásárhelyi Rádió