Fotó: Krónika

Akár meg is könnyebbülhetnénk a hír hallatán, hogy mindhárom erdélyi magyar párt, így a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egyetért a tömbmagyarság területi, valamint a szórvány kulturális autonómiaigényével, és hajlandó támogatni a megvalósítását célzó törekvéseket. Mindezt pedig aláírásával is szentesítette.

Feltételes módban fogalmazok, mert a diktátor házaspár megbuktatása óta eltelt 28 esztendő alatt az autonómia eszméjének felvállalása RMDSZ-részről mindig a nyilatkozatok szintjén maradt. De erre is csak választási kampányok idején volt példa, hiszen annak végeztével megfeledkeztek róla. És még egy hónapja sincs, hogy Kulcsár-Terza József, RMDSZ-színekben megválasztott MPP-s parlamenti képviselő egyéni kezdeményezésként volt kénytelen benyújtani Székelyföld területi autonómiájának a tervezetét. Még képviselő társa, Biró Zsolt országos MPP elnök sem látta el azt ugyanis kézjegyével, pedig saját lelkiismeretén és pártjának alapító okiratán kívül erre egy választmányi döntés is kötelezte.

Mindezek ellenére azonban örvendetes és üdvözlendő, hogy a három politikus egyáltalán hajlandó volt megvitatni ezt a kérdést, ráadásul egy előre mutató nyilatkozat is született ezzel kapcsolatban. Ettől ugyanis azt reméljük, hogy a jövőben pártjaink közösen és összehangoltan lépnek majd fel az autonómia megvalósítása érdekében. A képviselők például részt vesznek a Kulcsár-Terza József által iktatott tervezet parlamenti vitájában. És, ha erre nem kerülne sor, akkor újra és újra benyújtják azt, utcai megmozdulásokkal irányítván rá a figyelmet, amíg napirendre nem tűzik. Hiszen egy közösségi óhaj megvitatását még Romániában sem lehet a végtelenségig visszautasítani. Ha viszont meg sem fogalmazzuk, és fenn sem tartjuk, akkor nincs, amit számon kérjünk.
Az pedig várható volt, hogy a közös autonómia-nyilatkozat újabb nacionalista hőbörgést vált ki a román pártokból. Éppen ezért nem is kell különösebb figyelmet, időt, valamint energiát fordítani erre. Arra viszont igen, hogy autonómia igényünket érthetően megfogalmazzuk, és hozzuk az ország román ajkú lakói tudomására. Ez ugyanis egy fontos és kihagyhatatlan lépése a megvalósításának.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó