Fábián Zoltán

Hiszek abban, hogy az út maga a cél – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a marosvásárhelyi születésű Fábián Zoltán rockzenész, aki a magyar identitást erősítő tábor szervezésébe kezdett. Ez egy zenei és kulturális rendezvény, ahol lehetőség szerint teret kívánok adni az összes magyarlakta régió valamilyen formájú képviseletére, ezzel is erősítve nemzeti összetartozásunkat – mondta. Hozzátette: az Őrzöm a lángot tábor próbatétel számomra. Meggyőződésem, hogy a megoldásokat nem mindig másoktól kell várni, hanem bizonyos tekintetben nekünk kell a dolgok élére állnunk. Még akkor is, hogy ha ez áldozattal és kockázattal jár. Kötelességemnek érzem tenni a magyar nemzeti táborért, függetlenül attól, hogy bizonyos témákban másként gondolkodunk.

Kifejtette: minden korosztályt várnak a táborba, a helyszínen lehetőség lesz sátorozásra, illetve a környéken lesznek szállások. "Viszont mindennél fontosabb az ifjúság megszólítása a nemzeti identitás kérdésben, ezért erre nagyon figyelünk – tette hozzá. A tábor mottóját Wass Albert ihlette, aki szerint „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.

A programokkal kapcsolatban Fábián Zoltán elmondta: Fellép a Historica és a Végvár zenekar, az előadók közül a köröstárkányi illetőségű Szakács Árpád Lovas István-sajtódíjas újságíró, a szilágysági Thököly Vajk költő, a dicsőszentmártoni születésű Pataki Tamás író, újságíró, Bagaméri László verselő, Tóth László felvidéki verselő, valamint Hajni és Tomi, akik zenés gyermekműsort fognak előadni. Én is fellépek egy húszéves jubileumi műsorral, megünnepelve a 2001-ben megvalósult első koncertemet Marosvásárhelyen. A rendezvény fontos eleme a lengyel–magyar barátság ápolása, ennek okán bizonyos tekintetben megjelenik a Báthory 450. emlékév is, továbbá szeretnék bevonni olyan szervezeteket, mint például a péceli Wass Albert Társaság, a Patrióták vagy a Kárpát-Őr Alapítvány. Állandó programként lesz íjászat, jurtaállítás, kézművesprogramok, gyermekfoglalkozások, könyvbemutatók, kirándulás, borkóstoló, kerekasztal-beszélgetés, népdaltanulás és így tovább. Ám a program korántsem teljes, és szeretném bevonni a helyi önkormányzatot is.

A teljes interjú itt olvasható el.