Tisztújító közgyűlést tartott október 14-én Makfalván a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete – elnöknek a nyárádszeredai Szűcs Pétert választották meg. Ezt követően az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt megyei szervezetei az Erdélyi Magyar Szövetség jegyében közös gyűlést tartottak.

Mezei János, az MPP elnöke úgy fogalmazott, az erdélyi magyarságnak valódi érdekképviseletre van szüksége. „Meg kell védenünk jelképeinket, anyanyelvünket és közösségünk tagjait a hátrányos megkülönböztetés ellen, ez az EMSZ feladata” – vázolta Mezei. Csomortányi István, a Néppárt elnöke kijelentette, hiába „borítékolták” a Szövetség ellenzői, hogy a tagpártok nem tudnak megegyezni a választások előtt, most mégis együtt haladnak tovább a fúzió és az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozása felé. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke üdvözölte az együttes ülést, közölte, elvárása, hogy az EMSZ tagpártjai ne a „nemzetpolitikai semlegesség” útján dolgozzanak.

A küldöttgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat nélkül állt ki az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozása mellet, illetve újból elutasították a nemlétező helyi szervezetek nevében korábban a sajtóban megjelentetett megosztó nyilatkozatokat. Szűcs Péter rámutatott, az EMSZ tagjai együtt folytatják a választott utat. „A helyhatósági választások bebizonyították az erdélyi nemzeti oldal számára, minden bomlasztási kísérlet és akadályozás ellenére is az egyetlen járható út az összefogás” – fogalmazott az új megyei elnök.

Alelnöknek Vass Imrét, Makfalva polgármesterét választották. Szűcs Péter Csonta Ferencet váltja, akit ideiglenesen, a helyhatósági választások időtartamára kapott megbízatást.

az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája