A 2018. június-júliusában történt esőzések nagy károkat okoztak az egész országban, így Háromszéken is, ahol különösen három településen volt súlyos a helyzet: a Kökös községhez tartozó Bácsteleken és a Dobollóhoz tartozó Márkosréten, valamint Szentkatolnán.

Ezeken a településeken több mint 150 háztartást, iskolát és kultúrotthont árasztott el a víz. Közel száz személyt kellett kimenekíteni, állatokat kellett védett helyre terelni.

A Gyulafehérvári Caritas munkatársai nem sokkal az árvíz után terepszemlét tartottak a három településen és tisztító-, illetve fertőtlenítőszereket vittek ki a szerencsétlenül járt embereknek. Megrázó történeteket hallottak a helybeliektől a víz okozta pusztításról, sokuknak mindenük odaveszett, és még hosszú idő telik el addig, amíg sikerül valamennyire rendbe hozni az udvarokat, lakhatóvá tenni a házakat.

Ezért a Gyulafehérvári Caritas és a Roy-Chowdhury-Mikes Alapítvány adománygyűjtésbe kezdett, hogy a házak, javak újjáépítésében az árvízkárosultak segítségére siessen. Mindkét szervezet a maga lehetőségei szerint igyekezett minél nagyobb körben mozgósítani, támogatást gyűjteni.

A Caritas pénzbeli gyűjtést szervezett a Gyulafehérvári Főegyházmegye katolikus templomaiban, amelyhez társult a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye is, a Mikes Alapítvány cégek és magánszemélyek adományait fogadta erre a célra. A kezdeményezéseknek köszönhetően összesen 237 408 lej gyűlt össze és állt rendelkezésre az árvízkárosultak számára.

A felmérések és az igények alapján építőanyagra volt a leginkább szükség, ezért a három település polgármestereivel közösen az a megállapodás született, hogy az adományok utalványok formájában kerüljenek kiosztásra, amelyekre kizárólag építőipari termékeket lehet majd vásárolni.

A begyűlt összegből végül 117 család részesült vásárlási utalványban a három településről, olyan családok, akik nem kaptak semmilyen állami támogatást. Az utalványok levásárlása folyamatban van.

Köszönjük mindazon magánszemélyeknek és vállalkozóknak, akik a gyűjtések során hozzájárultak ahhoz, hogy a nehéz helyzetbe került családokon segíthessünk.

Gyulafehérvári Caritas