A kastélyok különleges varázzsal hatnak a romániai utazókra. Az arisztokrata világ Erdély-központúsága alapvetően meghatározza a célpontokat, így a kommunista kort túlélő, a régi-új tulajdonosok vagy üzemeltetők révén felújított nemesi fészkek látogatói egyben jelentős magyar történelmi emlékekkel is megismerkedhetnek.

Köményes pálinka az egyik Kálnoky Vendégházban a Kovászna megyei Miklósváron 2014. június 17-én MTI Fotó: Beliczay László

A koronavírus-járvány által lenullázott erdélyi idegenforgalom – és természetesen saját üzletük – újraindítása érdekében kötött szövetséget és várja egyedi üdülőcsomaggal az utazások kedvelőit három nemesi lak Háromszéken.

A zabolai Mikes-kastélyt, az olaszteleki Daniel-kastélyt és a miklósvári Kálnoky-kastélyt rendszerbe állító, Exotic 3 Transylvanian elnevezésű kezdeményezés ötletgazdája Rácz Lilla, a Daniel-kastély tulajdonosa, aki a kastélyszövetség megalakításának alapjait régebbi beszélgetésekre vezeti vissza, vagyis az összefogás igénye egy ideje megfogalmazódott közöttük. Ám elismeri, hogy a folyamatot felgyorsította az a felismerés, hogy elébe kell menni a főként belföldi vakációra koncentráló igényeknek, mivel az idei szezonban a helyiek is a biztonságos és tartalmas utazásokat keresik.

Múltidéző körút Háromszéken

A turisták nagy része eddig többnyire egy-egy hétvégi célpontként tekintett a kastélyokra, a közös szolgáltatáscsomag azonban hosszabb időre is tartalmas időtöltést kínál. A 750 eurós áron kínált hatnapos, teljes ellátást tartalmazó üdülőcsomagot különböző programok teszik színessé.

Zabolán egyebek mellett hintózáson és medvelesen vehet részt a vendég, Olaszteleken wellness-szolgáltatásokat, kirándulást a közeli Vargyas-szurdokvölgybe, népi mesterségek bemutatóját is tartalmazza a kínálat, Miklósváron pedig látogatható a vadászkastélyban berendezett Erdélyi Élet Múzeum, a látogatók kézműves-tevékenységekbe kapcsolódhatnak be, a gyerekek pedig a pónilovas szekerezés és lovaglás izgalmaiban vehetnek részt.

Bár a vendéglátók elsősorban hazai turistákra számítanak, az utazási korlátozások feloldását követően bárkit szívesen látnak a kúriák és kastélyok földjeként is ismert Háromszéken. Kitűnő lehetőség, hogy a magyarországi turisták is felfedezzék a hajdani közös haza háromszéki értékeit.

Csinta Samu / Magyar Nemzet