Román drukkerek támadták meg a Budapest Honvéd ultráit Craiován, ahol a magyar csapat és a CSU Craiova az Európa Liga 2. selejtezőkörének visszavágó mérkőzését vívja csütörtökön este.

A támadásról a ProSport.ro román hírportál számolt be a Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzés alapján. A román ultrák által létrehozott közösségi oldal szerint a magyar szurkolókat Craiova belvárosában a román szurkolók támadták meg, akik állítólag a harmadik osztályban szereplő Universitatea fanatikusai. Ez utóbbi klub fenntartója Adrian Mititelu üzletember, aki évekig pereskedett az 1980-as években komoly nemzetközi sikereket elért Universitatea Craiova márkanévért. A Honvéd az önkormányzati tulajdonban levő CSU Craiovával mérkőzik meg.

A bejegyzés alatti kommentárok azt sugallják, hogy a román szurkolókat a magyarok Ria-Ria-Hungária! skandálásai dühítették fel. A Facebook oldalon megosztott információk szerint a csendőrség előállított néhány román rendbontó szurkolót.

Az nso.hu megkeresésére a Honvéd közleményben megerősítette a támadást, és azt írta, hogy egy magyar szurkoló könnyebb sérülést szenvedett.

A két csapat június 25-i találkozója 0-0-ra végződött.

MTI

6 hozzászólás

  1. Attila

    Kannibálok voltak és s azok is maradnak…mindörökké… Örök kretenizmusra vannak ítélve nyomorult amőba népség…soha nem fejlődnek…csak vissza

    Válasz
  2. marczy

    Aljas csürhe…
    A Honvéd óvást nyújtott be a meccs végén történtek miatt, ha ez a meccs bárhol máshol van, a bíró azonnal lefújja és a Honvéd 3-0-lal továbbjut.

    Válasz
    • Tóducz

      Így van.

      Válasz
  3. antal m.

    Na, erről van szó! Egy jó gesztust nem tudnak tenni a magyarokkal, -otthonukban!
    Ez milyen vendéglátás!?

    Válasz
    • Tóducz

      Sőt, a játékvezetőt is vendégszeretetükben részesítették, elintézték meccs közbe, még mentőautó is kellett hozzá!

      Válasz
  4. Tóducz

    A tradicionális romák vendégszeretet. Náluk ez a hagyományos üdvözlés.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük