Elásott a kert végébe egy újszülöttet egy 81 éves köpeci asszony

Fotó: ziare.com

A Kovászna megyei ügyészség bűnügyi kivizsgálást indított egy 81 éves köpeci (Căpeni) asszony ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte a dédunokáját.

“A szóbeli feljelentést követően indult kivizsgálás első eredményei szerint egy 26 éves köpeci nő (…), nagyanyja segítségével, saját otthonában egészséges fiúgyermeknek adott életet. A gyanú szerint az idős nő elásta a csecsemőt a kert végében” – tájékoztat az ügyészség közleménye.

Adrian Baciu ügyész szerint az idős nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy a csecsemőt az anyja tudta nélkül közvetlenül a szülés után elásta, gyilkossággal gyanúsítják, és pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá.

“Tulajdonképpen azt követően szereztünk tudomást az esetről, hogy az öregasszony elment a családorvoshoz és bejelentette, hogy az unokája gyereket szült. Amikor az orvos azt kérdezte, hogy hol van a gyerek, azt válaszolta, hogy elásta. (…) Mi azonnal a helyszínre siettünk, de csak a holttest nyomait találtuk meg, valószínű, hogy a fagyos földben nem elég mélyre elásott tetemet felfalták az állatok” – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Adrian Baciu ügyész.

Az ügyész hozzátette, hogy a gyerek 26 éves édesanyja, akit tanúként hallgattak ki az ügyben, azt nyilatkozta, hogy ő meg szerette volna tartani a gyereket.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Na ehez irjon egy szakmai hozzaszolast Toducz. Vagy ezt is Soros talata ki?

    Válasz
    • Tóducz

      Nem tudná telehülyéskedni az ermát, s nem érné naponta sok kritika az agyjárását.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük