Elégedetlenek a fizetésemeléssel (Barót)

Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere Fotó: Hecser László / 3szék.ro (archív)

A júliusban érvénybe lépő, a közintézményekben dolgozók fizetésére vonatkozó 153-as törvény helyi szinten való alkalmazása Baróton elégedetlenséget szült: a városháza szakszervezete szerint Lázár-Kiss Barna András polgármester a tényleges tárgyalás helyett kész tények elé állította őket, s emiatt nemhogy a megye városaihoz viszonyítva a legalacsonyabb a fizetésük, de több, községi polgármesteri hivatalban dolgozó is jelentősen többet visz haza, mint ők.

A polgármester szerint nincs ok a méltatlankodásra, hiszen így is mintegy tíz százalékkal nőtt a fizetésalap, ami azt jelenti, hogy havonta huszonhatezer lejjel több bért kapnak az önkormányzatnál, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél dolgozók.

A szakszervezet igencsak elégedetlen a polgármester ügyhöz való hozzáállásával: Lázár-Kiss Barna András a másfél órás beszélgetés alatt ténylegesen nem tárgyalt, megegyezésre nem is törekedett, mindössze azt hajtogatta, többet nem adhat, mert a fizetésalap többet nem tesz lehetővé. Amikor azzal szembesítették, a környező községekben jelentősen magasabb bért biztosítanak mind a köztisztviselőknek, mind a közalkalmazottaknak, a polgármester arra szólította fel őket, nevezzék meg, kik legyenek azok az alkalmazottak, akiket meneszteni kell, hogy a fizetésük újraoszthassák a maradók közt.

„Nem ilyen hozzáállást vártunk a polgármestertől! Nem méltó a tisztségéhez, hogy kirúgásokkal élcelődjön. Amúgy nem tudjuk, nem értjük azt sem, miért akar ilyen megalázó fizetéseket adni egyetemet végzett, munkájukat felelősségteljesen végző embereknek. A költségvetés nincs kőbe vésve, módosítani, átcsoportosítani lehet, növelhető a fizetésalap is, ha a tanács úgy dönt” – mondotta Szász Levente szakszervezeti bizalmi.

A szakszervezeti vezető szerint a polgármester nemcsak velük, de közvetlen munkatársaival sem egyeztetett arról, miként lehet a törvényt helyi szinten alkalmazni: a könyvelőtől és a személyzetistől tudják, a városvezető nem kérte ki véleményüket. „Ha saját közvetlen munkatársaival nem beszélt, nem tudom kivel tette meg, s mire alapozva jelentette ki, hogy annál, amit javasol, többet nem adhat. Gondolkodtunk, hogy elmegyünk a tanács elé, s elmondjuk bánatunk, de néhány tanácstag azt mondta, nincs értelme, mert ők attól függetlenül, mit gondolnak, a polgármester előterjesztését megszavazzák. Perelni sem tudunk, mert törvény szerint nincs rá okunk: a polgármester látszólag eleget tett az előírásoknak, úgymond tárgyalt velünk, a többi pedig az ő kezében van. El vagyunk keseredve” – adott hangot bánatuknak Szász.

Lázár-Kiss Barna András szerint Szász valamit nagyon félreérthetett, mert nemhogy bárkit is ki szeretne rúgni, de azért döntött így, hogy senki kenyere el ne vesszen. Attól sem zárkózik el, hogy idővel, ha a költségvetés kedvezően módosul, magasabb fizetést biztosítson az alkalmazottaknak, de ellenzi, hogy a fejlesztési pénzből csoportosítsanak át a fizetésalapba.

„Azért mondtam, hogy csak ennyit tudunk adni, mert szociális szemszögből vizsgáltam az ügyet: azt akartam, hogy senki se kerüljön az utcára, s mindenkinek jusson egy minimális fizetésemelés. Elismerem, falvakon jóval többet kereshet egy-egy köztisztviselő, de ne feledjük, hogy ott általában egy ember végzi azt a feladatot, amit nálunk három-négy. Tisztelem az alkalmazottakat, s elismerem a munkájuk, de fogadják el ők is, a város pénze elsősorban fejlesztésre és nem fizetésekre kell” – nyilatkozta a városvezető.

Hecser László / Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük