Elégették Illést a főtéren - Tavaszváró Sepsiszentgyörgyön

Albert Levente felvétele

Háromszék több településén lezajlottak már a farsangfarki mulatságok, de Sepsiszentgyörgyön immár huszonnegyedik éve hagyományosan húshagyókedden „űzik el a telet”.

A tegnapi rendezvény újdonsága, hogy ezúttal a főtéren égették el a bábut. A farsangfarki mulatság szervezője a helybeli Guzsalyas Alapítvány. Társult a Lajtha László Alapítvány, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Tanulók Háza, a Kincsek, a Kincskeresők és a Százlábú néptáncegyüttes. A zenét Melkuhn Robi, Kelemen Pityu, Iffjú Szabi, Horváth Tas, Fazakas Albi és fia, Tamás biztosította. A ceremóniamester ezúttal is Benkő Éva volt.

Lehet, hogy nem a tegnapi volt a legnépesebb farsangfarki mulatság Sepsiszentgyörgyön, bár mintegy háromszázan így is részt vettek, de a legtöbb maskarás idén jelent meg, s a jókedv is magasra hágott. Voltak ördögök, medvék, kecskék, ott volt a menyasszony meg a vőlegény, a gólya is, bohócok, boszorkák, válogatott cigány legények, rengeteg jelmezes gyerek és felnőtt is. Ugyanis a gyermekeknek szervezett farsangba igyekeznek minél több korosztályt bevonni. Sikerrel, hisz szülők, nagyszülők is szép számmal bekapcsolódtak.

Szokás szerint a Míves Háztól indult a sereg, ezúttal három ördög vezetésével. A rossz fajzatok ide-oda ugráltak, még a menetnek előnyt adó személygépkocsik orrára is felültek. Következtek a maskarások és a zenészek, akik végig húzták, fújták. A nagy medve, mely minden évben jelen volt – legalábbis a bundája, mert gazdája cserélődik – ijesztgette a kíváncsiskodókat. A járókelők többsége élvezte a felvonulást. A korszerű technikának köszönhetően sokan fotózták, filmezték a maszkosokat.

Az igazi mulatság a főtéren, a színház előtt zajlott. A zenészek a kőszínpadon muzsikáltak, alant a karmesternek beöltözött cilinderes Benkő Éva diktálta az iramot, természetesen a körülményekhez igazítva a ceremónia menetét. Megvolt a vásár. Áruba bocsátották a huszonnégy éves anyakecskét. A mester meg is fejte, hogy mutassa, milyen hasznos jószág. Akadtak jelentkezők, de nem sikerült az adásvétel, ugyanis megérkezett a bakkecske, s elszerette a nőstényt.

Volt medvetánc meg lakodalom is. Összeadták az ifjú párt. A menyasszony csupán száztizenhárom és fél éves volt. A nagy örömre táncolni kellett, de aztán jött a halál. Alsósófalvi hagyomány szerint a meghótt Illést, a szalmabábut meggyászolták, a pap ismertette a megboldogult jó tulajdonságait, a siratóasszonyok is siratták, de a hangulat vidám volt. Aztán elégették a bábut. Amint fellángolt a tűz, mindenki kikiabálta magából a rosszat, s közös erővel elkergették a telet – mely idén alig próbálgatta erejét. Aztán következett a csúfolódós és a táncmulatság.

A rendezvény végén Guzsalyasék húshagyókeddi pánkóval jutalmazták a résztvevőket.

Szekeres Attila / Háromszék

1 Megjegyzés

  1. Térjhazavándor

    Öröm olvasni, hogy piciny kis falunk hagyományait tovább éltetik más vidékeken is!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük