Mihai Tudose, a harcias színész Fotó: agerpres.ro

Elege van mindenből, lemond – jelentette be tegnap elkeseredetten a Tarom első embere, Eugen Davidoiu. A tavasszal kinevezett vezetőre maga a miniszterelnök, a kormányüléseken harciasságot és színpadiasságot ötvöző Mihai Tudose húzta rá a vizes lepedőt, majd ráadásként vizsgálatot is indított az állami légitársaság ellen.

Tudose lendületében nekiment saját beosztottjának is, Răzvan Cuc közlekedési minisztertől számon kérte, miért hosszabbította meg Davidoiu munkaszerződését, hiszen a légivállalat az első fél évet 104 millió lej veszteséggel zárta. „Havonta felvette nagy fizetését, nekünk pedig mindannyiunknak ki kell fizetnünk a vállalat veszteségét” – dörögte Tudose, igazat is mondva, ám az olcsó populizmus határát is súrolva, hiszen évek, évtizedek óta így működik ez mifelénk: az állami vállalatok termelik a veszteséget, s az adófizetők pedig törlesztenek.

Egyes források szerint a kormányfő még azt is kérte közlekedési miniszterétől, válasszon, mihez ragaszkodik, tárcavezetői bársonyszékéhez vagy a Tarom igazgatójához? E sárdobálásban a légitársaság pilótái kiálltak lemondott vezetőjük mellett, aki azt is hangoztatta, a negatív eredmények ellenére sikerült jobb irányba mozdítani a Tarom szekerét, s a pénzügyi nehézségeket ő maga is örökölte, hiszen a vállalat tíz éve veszteséges, ám rendelkezett egy gazdasági elképzeléssel, júniusban már nyereséget termeltek és nem költöttek csillagászati összegeket külső tanácsadókra, mint eddig.

Baj van az oktatással, baj van az egészség­üggyel, gondban szinte mindenik ágazat, ám ezek között a közlekedési tárca tevékenysége olyannyira sajátos, mint maga az egész honi demokrácia. Mindig történik valami különös, a napokban a Kárpátokat átszelő, egyelőre csak tervezett autópálya kapcsán derült ki, hogy Cuc – kinek belépője a szociálliberális kormányba emlékezetesebb, mint eddigi megvalósításai: biztos, ami biztos, nem ígért semmit – egyik korábbi, közlekedésben is érintett minisztertársa, a nagyberuházásokért felelő ficsúr Șova már a Pitești–Nagyszeben közötti szakasz megvalósíthatósági tanulmányával elvérzett. Így szinte nevetséges is, hogy a Tarom ügyben most megszólal Ponta is, Șova jó cimborája, s újólag kifogásolja a „teleormáni Don Livio” ügyködését...

Nevethetnénk is, ha ez az egész nem lenne végtelenül szánalmas. Hiszen nemcsak az autópályák tűnnek meg nem valósuló álomnak, hanem körülményes, nehézkes a repülővel, vonattal való közlekedés is. A székelyföldiek ráadásul igen kíváncsiak arra, mikor lehet majd újra felszállni Marosvásárhely felújítás alatt álló repülőteréről, de főképp arra, hogy mikor landolhatnak végre gépmadarak a brassói reptéren? Vajon lehetséges lesz valamikor autópályán haladni egészen a nyugati országhatárig? Sokan még annak is örülnének, ha Bukarestig folyamatosan tudnának százharminccal haladni.

Elegünk van mindenből, mondhatnánk, miként az állami légitársaság megfáradt vezetője. Mit tegyünk, mondjunk le?

Mózes László / Háromszék