A román hatóság európai letartóztatási parancsa alapján 24 órára őrizetbe vette a bolgár rendőrség a korrupcióért hat év börtönre ítélt Elena Udreát – írta pénteken a szófiai belügyminiszter közleményére hivatkozva a BTA.

udrea

A hírügynökség beszámolója szerint a volt turisztikai minisztert a kulatai görög-bolgár határátkelő közelében vették őrizetbe. Előzetesen a román fél tájékoztatta a bolgár rendőrséget arról, hogy Elena Udrea a 2009 és 2012 közötti miniszteri mandátuma alatt több mint 12 millió lej és 1,1 millió euró csúszópénzt fogadott el különböző vállalatoktól.

Kommentárjában a DPA emlékeztetett arra, hogy Elena Udrea másodszor próbált elmenekülni a romániai igazságszolgáltatás elől, csütörtökön néhány órával a 6 éves börtönbüntetését megerősítő ítélet kihirdetése előtt Bulgáriába autózott. A volt miniszter jogszerűen hagyta el az országot, mert nem volt érvényben ellene korlátozó intézkedés.

Csütörtökön a bukaresti legfelsőbb bíróság azt a 2018-ban hozott ítéletét erősítette meg, amit utólag megsemmisített az alkotmánybíróság.

A 2018-as ítélethirdetés előtt Elena Udrea Costa Ricába menekült, ahol az Interpol a nyomára bukkant, őrizetbe vették, és 2019-ben kiadták Romániának. Hazatérésekor nem kellett börtönbe vonulnia, de ki kellett fizetnie 8,1 millió lejt az állami kincstárnak – írta a DPA.