A medgyesi Millennium-Ház látja el a térség magyar központjának szerepét. Olyan tevékenységek, és munkálatok folynak itt, amelyek mind meghatározó szerepet játszanak a közösségünk fennmaradását szolgáló harcban.

Mint azt sokan tudják, ez az épület szolgál az EMKE, az RMDSZ, a MADISZ, a Pro Schola, a Gyöngyvirág Néptánccsoport valamint a Nyugdíjasklub székhelyéül is. A hely fontosságát én is csak akkor tapasztaltam meg igazán, amikor a MADISZ munkatársként idekerültem. Addig nem tudtam, hogy léteznek ilyen egyesületek, főképp azt nem, hogy mindannyian magyarok. Nagy öröm volt számomra, hogy olyan lelkes és dolgozni vágyó emberek közé csöppentem, akik elszántan, akadályokat leküzdve teszik a dolgukat.

A Millennium-Ház, vagy ahogyan sokszor hivatkozunk rá: „magyar ház” hivatalosan az EMKE tulajdonába tartozik. Jóváhagyásukkal működnek itt az imént említett egyesületek, egymással összhangban, gyakran összedolgozva. Elnöke 2015. óta Csifó Levente, alelnöke Fazekas Attila. Az EMKE részt vesz olyan rendezvények szervezésében, mint például a Vándorcsizma, a Március 15.-i megemlékezések, valamint a Szeben Megyei Magyar Napok. Ezen felül, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület minden évben megrendezi például az Erdélyi magyar házak találkozóját is.

A magyar ház 2018. decemberében fordulópontjához érkezett. Pályázati úton elkezdődtek azok a munkálatok, amik az épület modernizálását és a jövőjét hivatottak szolgálni. Pozitív változás ez azoknak akik itt töltik a mindennapjaikat, hiszen hamarosan egy jóval korszerűbb felszereltséggel rendelkező helyen tudják végezni napi teendőiket, legyen az munka, vagy szórakozás. Utóbbi alatt elsősorban a Gyöngyvirág Néptánccsoport által megszervezett próbákra gondolok, amikor is a kicsik és a nagyok együtt gyakorolnak és táncolnak.

A néptánccsoport 2018-ban lett tíz éves. A Lukács házaspár egy évtizede dolgozik fáradhatatlanul azon, hogy minél több gyerekkel és felnőttel megszerettessék a néptáncot és annak hagyományát. A munka mostanra meghozta gyümölcsét, hiszen a csoport egy igazi nagy családdá alakult az évek során. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen tehetséges és tenniakaró emberek tartoznak a közösségünkhöz.

A Pro Schola Mediensis alapítvány szintén évek óta azon dolgozik, hogy iskolánk olyan modern és korszerű számítógépekkel legyenek felszerelve, amik elősegítik a tanárok, illetve tanítónénik minőségi oktatását. Ezt szintén megnyert pályázatok útján sikerül fokozatosan megvalósítaniuk.

Az RMDSZ-nek köszönhetően a Báthory István Általános Iskola diákjai nemsokára az új tornaterembe tornázhatnak, ami elsősorban Orosz Csaba érdeme. Hosszú évek kitartó munkája érik be ezáltal, mialatt kereste a megoldást arra, hogy az iskola melletti régi épület hivatalos úton felújításra kerüljön.

Szintén itt, a medgyesi magyar házban szokott összegyűlni a mindig jókedvű nyugdíjasklub is, akik havi két alkalommal teadélutánt szerveznek. A szokásos üléseken kívül szívesen összegyűlnek még többek között verses délutánokra, illetve olykor-olykor szórakoztató társasjátékozásra is. Az alkalmankénti grillezésüket is érdemes megemlíteni, amikor a nénik és bácsik minket is meghívnak egy-egy finom miccs elfogyasztására.

Végül a mi(Medgyesi MADISZ) tevékenységéről is engedjenek meg nekem néhány gondolatot. Fő tevékenységeink közé tartozik a Hosszabbított program működtetése és annak folyamatos fejlesztése, virágoztatása.Ezen felül is mindenkinek akad munkája bőven, hiszen a Nagy Küköllő havilap szerkesztését és annak aktuális tartalommal való megtöltését is mi végezzük. A pályázatok megírása, azok elszámolása ugyancsak alapos munkát igényel részünkről. A rendezvényeink szervezését már az év elején elkezdjük a Vándorcsizma révén, melyet aztánaz Úszótábor követ.E tekintetben másik büszkeségünk az immár két évtizedes múltra visszatekintő Szeben Megyei Magyar Napok gondos összeállítása.

Összességében elmondható tehát, hogy akad számunkra tennivaló bőven, és a Millennium-Ház a jövőben is aktív szereplője lesz a helyi magyarság mindennapi életének. Mi, akik itt dolgozunk, mindannyian igyekszünk képességeink szerint a legjobbat nyújtani és összefogva egyre jelentősebb eredményeket elérni.

Soldorfean Zsuzsanna / Medgyes.ro