A császári hadseregbe való bekényszerítésük után több száz csíki és háromszéki székely határőr katona vesztette életét idegen földön a Habsburg-birodalom által viselt háborúkban. A csatákban tanúsított kimagasló vitézségük ellenére azonban túlnyomó részük a mai napig jeltelen sírban nyugszik – hangzott el prof. dr. Csikány Tamás ezredesnek a Bod Péter Megyei Könyvtárban péntek este tartott előadásán.
Ellentétben a császári ezredekkel, a székely határőrgyalogság 1762 és 1851 közötti története még szakkörökben sem ismeretes. Éppen ezért a rájuk vonatkozó és még fellelhető forrásanyag tanulmányozásával elkezdte ezt felgöngyölíteni – vázolta a tényállást bevezetőjében a hadtörténész. Hamar kiderült, nem lesz könnyű dolga, ugyanis a rájuk vonatkozó krónikák hiányában kutatásai során kénytelen volt feljegyzéstöredékekre, napi parancsokra és különböző jegyzőkönyvekre hagyatkozni.
A madéfalvi vérengzéshez (1764. január 7.) vezető székely határőrezredek felállítása Mária Terézia (1717–1780) osztrák császárnő parancsára kezdődött el, és indoklás szerint a birodalom keleti határainak fokozott védelme tette szükségessé. Ennek következtében az ellenállás letörése után két székely gyalogezredet állítottak fel. Az 1-es számú csíkit, amely birodalmi besorolásban 1769–1798 között a 73-as, majd 14-es számot viselte, valamint a 2-es (később 74-es és 15-ös) háromszékit.
Egy székely határőrszázad 250 főből állt, köztük egy-egy százados, főhadnagy, alhadnagy, zászlós őrmester és írnok, valamint 8 tizedes, 2 tisztiszolga, 8 fizetett és 8 fizetetlen őrvezető, 2 ács, 4 zenész és 212 közlegény. A 12 századból alkotott ezred állományához a felsoroltakon kívül még egy-egy ezredes, alezredes, őrnagy, káplán, számvevő, adjutáns, ezredorvos, profos és ezreddobos, valamint 2 auditor, 2 törzsírnok és 3 alfelcser is tartozott.
A ritkaságszámba menő békeidőben kétévente 3 hónapnyi határőrszolgálatra kötelezték a szülőföld közelében, háború esetén viszont távoli vidékekre vezényelték őket. Így 1778–1779-ban a bajor örökösödési, 1788–90 között a török és 1792–1815 között a francia háború csatáiban ontották vérüket parancsszóra, idegen érdekekért. Ennek ellenére a birodalom haderejében legendássá vált a harctéren tanúsított elszántságuk és bátorságuk. Nem véletlen tehát, hogy megtisztelő, de sok áldozatot követelő feladatok ellátására osztották be őket.
Elővédként nekik jutott az ellenség felderítése és provokálása, hogy rejtekéből kicsalogatva felmérhessék a haderejét. Utóvédként pedig a sereg visszavonulását kellett biztosítaniuk. Mindkét megbízatás jó helyzetfelismerést, leleményességet, fegyverforgatási készséget, valamint gyakorlatot, nem utolsósorban hősies magatartást és helytállást követelt, amelyeknek a székely ezredek állománya messzemenően eleget tett.
Veszteségeiket jól érzékelteti, hogy a franciák ellen 1796-ban vívott Rajna-vidéki csaták során például szeptember 1-én 4 közlegény meghalt, 31 megsebesült és 3 eltűnt. Szeptember 7-én 430 katona fogságba esett vagy eltűnt. Szeptember 14-én 8 közlegény meghalt, 41 megsebesült, 23 eltűnt. Hasonló sorsú társaikkal együtt nekik is helyük van a nemzet hősei között.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó