Elfogadta a kormány szerdai ülésén a 2017-es évi költségvetés első kiigazítását, tartva a 2,95%-os költségvetési hiányt – közölte az AGERPRES hírügynökséggel a kabinet.

A kormány tájékoztatása szerint az első félévben 5,8%-os gazdasági növekedést mértek, ami 21,9 milliárd lejjel növelte a bruttó hazai termék (GDP) összegét 815,2 milliárdról 837,1 milliárd lejre. A költségvetési hiány megmarad a bruttó hazai termék 2,96%-os szintjén.

A közlemény leszögezi, hogy minden állami intézmény működéséhez szükséges pénzösszeg teljes egészében biztosított, és a kiigazítás révén biztosítják az év során elfogadott rendelkezések gyakorlatba ültetéséhez szükséges pénzalapokat is: a közalkalmazottak megemelt összegű fizetését, az egyetemi hallgatók ösztöndíjának kézbesítését a teljes egyetemi év alatt, a kis- és középvállalkozások létesítésére ösztönző "Start-up Nation-România" programot, a mezőgazdasági termesztők támogatását.

Az egészségügyi minisztériumnak 431 millió lejt utaltak ki pótlólagosan az alkalmazottak béreinek kifizetésére, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca pénzalapjait 1,8 milliárd lejjel növelték meg a területalapú támogatások kifizetésére, a belügyminisztérium 1,2 milliárd lejt kapott a pótköltségvetésből a rendőrök béreinek kifizetésére, valamint felszerelések karbantartására és beszerzésére.

Az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztériumnak 250 millió, a munkaügyi és társadalmi igazságosságért felelős tárcának 795 millió, a pénzügyminisztériumnak 2.464 millió lejt utaltak ki a pótköltségvetésből.

A közlemény arra is kitér, hogy a kiigazítás nem befolyásolja a védelmi minisztérium büdzséjét.

A kiigazítás során 1.980 millió lejjel csökkent a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapokért felelős minisztérium, 6.249 millió lejjel a szállításügyi minisztérium, 303 millióval a távközlési minisztérium költségvetése. A csökkentések oka az, hogy késve fogadták el a 2017-es évi büdzsét, ami a beszerzések késlekedéséhez vezetett. A közlemény hozzáteszi, hogy a csökkentések csak azokat a keretösszegeket érintik, amelyeket már nem lehet felhasználni a következő 4 hónapban.

Agerpres