Elfogadta a magyar parlament a Stop Soros névre keresztelt törvénycsomagot. A szavazással módosították az Alaptörvényt, kimondva, hogy idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra. Emellett a menekültügyi és a rendőrségi törvényt és a Bűntető törvénykönyvet is módosították.

Megszigorodnak a menedékjog megadásának feltételei és a törvény börtönnel fenyegeti a bevándorlás jogellenes elősegítését is. A módosítások szükségességét a külügyminiszter nemrég azzal indokolta, hogy ez szükséges Magyarország biztonságához.

– Hogyha valakik ezt akadályozni próbálják vagy az illegális bevándorlókat akarják Magyarországra bejutni segíteni, akkor azoknak számolniuk kell a következményekkel – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A jogvédő civil szervezetek szerint ez a törvény kriminalizálja a menekülteket segítő civileket, miközben a menekülteket elzárja a jogi segítségtől.

– A Menekültek Világnapján a magyar kormány hirtelen az üldözők sorába áll ahelyett, hogy az üldözötteknek nyújtana védelmet – hangsúlyozta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

A Jobbik kivételével az ellenzéki pártok elutasították a törvényt, mondván, hogy az az illegális migráció megakadályozására nem alkalmas, viszont fennáll a veszélye, hogy a civil szervezetek megfélemlítésére fogják használni.

– Megint egy propaganda, amely az embercsempészet egy enyhébb formáját határozza meg, de olyan fogalmi rendszerrel, ami alkalmazhatatlan, és akár lehetőséget ad arra is, hogy civil szervezetek vagy jogvédőket ezzel kapcsolatban meghurcoljanak – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egy sajtótájékoztatón.

A kormánypárti többség annak ellenére fogadta el a törvénycsomagot, hogy az Európai Unió alkotmányjogi testülete, a Velencei Bizottság ennek elhalasztását kérte a magyar parlamenttől. A törvényt bírálta több hazai és nemzetközi szervezet.

Részletek a Stop Soros törvénycsomagról:

Pintér Sándor belügyminiszter kétharmados támogatást igénylő előterjesztését 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében fogadta el a parlament. Az indítvány kétharmados passzusaira a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a független Dúró Dóra és Ritter Imre nemzetiségi képviselő szavazott igennel, míg az MSZP, a Párbeszéd, a független Bősz Anett, valamint az LMP-ből kilépését jelző Hadházy Ákos nemmel voksolt. A többi képviselő nem vett részt a szavazásban.

Az új Btk.-paragrafus szerint a jogellenes bevándorlás elősegítését, támogatását az követi el, aki szervező tevékenységet folytat azért, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyasvalakinek, aki nincs üldözésnek kitéve ott, ahonnan – vagy amely országon keresztül – érkezik. A szervező tevékenység irányulhat arra is, hogy tartózkodási jogcímet szerezzenek jogellenesen belépőknek. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, ezek a tettek vétség miatt elzárással büntetendők.

Aki viszont ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat vagy a szervező tevékenységet rendszeresen folytatja, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanígy kell szankcionálni azt, aki a bűncselekményt vagyoni haszonszerzésért, több embernek segítséget nyújtva vagy a 8 kilométeres határzónában követi el.

A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elkövető a vádemelésig az elkövetés körülményeit feltárja.

A Btk. alapján szervező tevékenységnek minősül különösen, ha valaki határmegfigyelést szervez, információs anyagot készít, terjeszt vagy ilyenre megbízást ad, továbbá ha hálózatot épít vagy működtet.

Az elkövetőkkel szemben kitiltásnak is helye van.

Módosult a menedékjogi törvény, amelynek értelmében ezentúl nem lehet elfogadni annak a menedékkérelmét, aki Magyarországra olyan országon keresztül érkezik, ahol nincs kitéve üldözésnek, súlyos sérelem veszélyének, vagy ha az az ország, amelyen keresztül utazott, megfelelő védelmet biztosított vagy biztosított volna, ha a kérelmező ilyen igénnyel él.

Az előterjesztő szerint ez a rendelkezés összhangban van a genfi egyezménnyel, amely csak azokat védi, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, szabadságuk veszélyben volt.

Emellett a menedékjogi törvény több passzusát is sarkalatosnak minősítették.

A "Stop Soros" változtatott továbbá az államhatárról szóló törvényen, amely így kimondja: azok, akik határvédelemmel és államhatár rendjével összefüggő bűncselekmények elkövetése miatt eljárás alatt állnak, nem tartózkodhatnak a határvonaltól számított 8 kilométeres sávban. Azokra viszont nem vonatkozik a tilalom, akik a módosítást megelőzően legalább öt éve lakcímmel rendelkeznek a 8 kilométeres övezetben.

Akik az államhatártörvény új szabályait megszegik, szabálysértést követnek el – rögzíti a módosított szabálysértési törvény.

A jogszabálycsomag kiegészítette a rendőrségről szóló törvényt is egyrészt azzal a meghatározással, hogy a rendőrség részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában. Másrészt része lett a törvénynek a határbiztosítási távoltartás intézménye annak érdekében, hogy a schengeni határvonaltól, illetve a határjeltől számított 8 kilométeres sávon belülre ne léphessenek olyanok – illetve a rendőrség eltávolíthassa onnan őket -, akikkel szemben a határzár tiltott átlépése, megrongálása, a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása, embercsempészés, jogellenes tartózkodás elősegítése vagy jogellenes bevándorlás elősegítése, támogatása bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban.

A törvénycsomag a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.

Az előterjesztés indoklása szerint a magyar emberek joggal várják el, hogy a kormány minden eszközzel lépjen fel az illegális bevándorlás és az azt elősegítő tevékenységek ellen. Ezt a célt szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag, amellyel "meg akarjuk akadályozni, hogy Magyarországból is bevándorlóország legyen" – írták.

(MTI, Euronews)